Tehetséggondozó ösztöndíjat hirdet középiskolásoknak a BME Közoktatás
Rodler Lili

Tehetséggondozó ösztöndíjat hirdet középiskolásoknak a BME

A pénzjuttatás mellé mentorálás, kurzuslátogatás és pályaorientáció is jár a díjazottaknak.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pályázatot hirdet 11. évfolyamos diákoknak a BME STEM Akadémia tehetséggondozó programban való részvételre és a kapcsolódó ösztöndíj elnyerésére – tette közzé a BME. A programra mostantól egészen február 10-ig lehet leadnia jelentkezést.

A program célja a STEM (sciene, technology, engineering, mathematics - természettudomány, technológia, mérnöki tudomány, matematika) területen tehetséges 11. évfolyamos diákok támogatása. Az előkészítő jellegű, tehetséggondozás fókuszú foglalkozások kiegészítik a középiskolai tanulmányokat és segítik a pályaválasztást. Továbbá része a programnak egy átfogó mentorálás, ahol az ösztöndíjas az általa megjelölt tudományterület egy műegyetemi oktatójával lesheti el a terület rejtelmeit.

Mindezek mellett részt vehet BME-s kurzusokon, a középiskolásoknak hirdetett pályaorientációs rendezvényeken, valamint közösségi események, így gyárlátogatás, kampusztúra, koncertlátogatás, készségfejlesztés.

A program 10 hónapot ölel fel, ami a műhelytitkok mellett pénzjuttatással is jár. Ez havi 18 ezer forint, de ezt egy összegben folyósítják az ösztöndíjasoknak, ami 180 ezer forintot jelent.

A teljes pályázati felhívást itt érthetitek el, a jelentkezést pedig itt tudjátok elindítani.

A jelentkezők közül a BME Tehetségsegítő Tanácsa által felkért szakértőkből és a tanács egy tagjából álló bizottság fog javaslatot tenni 20 nyertesre. A döntést BME tudományos rektorhelyettese, Zaránd Gergely hozza meg, az eredményhirdetés várható időpontja pedig február 28.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.