Eltörött a kezem, begipszelték. Mi lesz most a központi írásbelivel? Közoktatás
Kurucz Tünde

Eltörött a kezem, begipszelték. Mi lesz most a központi írásbelivel?

Elmondjuk.

Bárkivel előfordulhat, hogy a január 18-i központi írásbeli előtt néhány nappal úgy esik el, hogy eltörik a keze. Ilyenkor nagy eséllyel a gipsz miatt még a pótalkalomkor, amit 2025-ben január 28-án 14 órakor tartanak, sem tudja megírni a feladatlapokat.

A legfontosabb tudnivalók a 2025-ös középiskolai felvételiről

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ebben az esetben a diáknak és a szüleinek fel kell vennie azzal a középiskolával a kapcsolatot, ahova szeretné, hogy felvegyék. Kérelmezniük kell azt az igazgatónál, hogy az iskola saját felvételi eljárásában pótolhassa a diák ezt a "követelményt".

A középfokú felvételi eljárásban a tanuló felvételéről – a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. §-a és a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény 54. §-a alapján – az igazgató dönt, aki megteheti, hogy ezt lehetővé teszi, ám erre nem köteles.

- írják.

 

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.