Korrupcióval gyanúsít a rendőrség egy újabb pedagógust, aki egyben Sonkád polgármestere is Közoktatás
Gál Luca

Korrupcióval gyanúsít a rendőrség egy újabb pedagógust, aki egyben Sonkád polgármestere is

Szabolcsban az elmúlt hónapokban már másodjára kerül pedagógus korrupció gyanújába.

Sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja miatt azonnali hatállyal felmentette a Klik a Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium főigazgatóját – írja a Szabad Európa.

A rendőrség már ki is hallgatta gyanúsítottként a férfit, aki nem mellesleg Sonkád település Fidesz–KDNP-s polgármestere is. Emellett pedig 2021-ben Kásler Miklós minisztertől megkapta a Trefort Ágoston-díjat.

A lap forrása szerint a volt főigazgató ügye kapcsolódhat a még októberben korrupció miatt menesztett mátészalkai tankerületi vezető esetéhez. A Mátészalkai Tankerületi Központ vezetőjét azután hallgatták ki, hogy felmerült a gyanúja „különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének”.

A lap többször is megkereste a most meggyanúsított főigazgatót, aki 2020 óta vezette a Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumot, de nem reagált a hívásokra.

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.