Gyerekeket sodort el az autójával egy 48 éves anya Dégen Közoktatás
Székács Linda

Gyerekeket sodort el az autójával egy 48 éves anya Dégen

A településen arról pletykálnak, hogy szándékosság történhetett, mert a nő gyerekét zaklatták az általános iskolában.

Egy gyerek lábfején áthajtott, egy másikat az autója visszapillantójával sodort el egy 48 éves nő a dégi általános iskola közelében december 9-én - írja a FEOL.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint "december 9-én 15 óra körül közlekedett egy nő autóval Dégen, a Köztársaság utcában. Nem tartott megfelelő oldaltávolságot az útpadkán sétáló 3 gyerektől. Egyikük lábfején áthajtott, a visszapillantó tükörrel pedig egy másik gyermek könyökének ütközött. Mindketten könnyebben megsérültek."

A rendőrség közlésében nem esik szó szándékosságról, a nőt ugyanakkor közúti veszélyeztetés miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a vezetői engedélyét pedig elvették.

A lap szerint a történtek hátterében az állhat, hogy az elütött diákok zaklatták a nő gyerekét, és hiába kértek szakmai segítséget, ezt nem kapták meg.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.