Ez volt a hatodikosok mumusfeladata matekból a tavalyi központi írásbelin Közoktatás
Kurucz Tünde

Ez volt a hatodikosok mumusfeladata matekból a tavalyi központi írásbelin

A hatodikosok közel 85 százaléka erre a feladatrészre nulla pontot kapott a központi írásbelin.

Az Oktatási Hivatal statisztikái szerint az előző központi írásbeli matek feladatsora a hatodikosoknak sem sikerült túl jól, hiszen az átlagpontszám 50-ből csak 27,3 pont lett.

A legfontosabb tudnivalók a 2025-ös középiskolai felvételiről

A 10 feladat közül az utolsó kifejezetten nehéznek bizonyult a diákoknak. Ennek is az utolsó alpontjára a felvételizők 15 százaléka tudott csak helyesen válaszolni. Az utolsó feladat egy digitális, négyzetekből álló, folyamatosan növekvő mamuttal foglalkozott.

A D pontban azt kellett kiszámolniuk a hatodikosoknak, hogy a harmadik perc végétől a negyedik perc végéig hány négyzettel nőtt a mamut.

 

 

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.