Pert nyertek a kölcseys tanárok, 27 millió forintot ítélt nekik a bíróság Közoktatás
Kurucz Tünde

Pert nyertek a kölcseys tanárok, 27 millió forintot ítélt nekik a bíróság

A bíró szerint ugyan a pedagógusok munkabeszüntetése jogellenes volt, de a kirúgásuk a tankerület részéről "aránytalan szankció volt".

Az elmúlt hónapokban többször is elhalasztották a Kölcseyből kirúgott tanárok ügyét, így a Fővárosi Törvényszék csak pénteken, november 8-án hozott ítéletet - írja a hvg.hu.

A pedagógusoknak a bíróság 27 millió forintot ítélt meg. Az indoklás szerint a polgári engedetlenség során a diákok érdekei veszélyeztetve voltak. Ugyanakkor a bíró megjegyezte, hogy a tankerület részéről nem volt logikus, hogy mi alapján rúgták ki a polgári engedetlenségben részvevő tanárokat. Például Törley Katalin 14,5 órát töltött munkabeszüntetéssel, amiért azonnali hatállyal elbocsátották. Ehhez képest a tankerülethez tartozó másik iskolában  volt olyan pedagógus, aki polgári engedetlenség miatt 12 órát mulasztott, de még figyelmeztetést sem kapott.

A bíró hozzátette, hogy a tanárokat

a jobbító jobbító szándék vezérelte, amikor a polgári engedetlenség eszközével hívták fel a figyelmet a közoktatás helyzetére, ugyanakkor kötelezettséget is szegtek, tehát jogellenes volt a munkabeszüntetésük.

A bíróság az ítélethirdetés során ezt a jobbító szándékot mérlegelte, és a bíró szerint a tankerületnek is ezt kellett volna tennie, ennek tükrében aránytalan szankció volt a pedagógusok kirúgása a Kölcseyből.

Ahogy arról korábban mi is részletesen írtunk az Eduline-on, Molnár Barbara, Ocskó Emese, Palya Tamás, Sallai Katalin és Törley Katalin, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusai azt követően indítottak pertársaságot alkotva munkaügyi pert, hogy a tankerületi központ vezetője a polgári engedetlenségi akcióikra hivatkozva 2022 szeptemberében kirúgta őket.

A per során többek között Kölcsey akkori igazgatóját, Fazekas Csaba Györgyöt is behívták tanúnak, aki akkor úgy fogalmazott, hogy nem állja meg a helyét, hogy a tanulók érdekében kellett elbocsátani a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokat iskolából, mert megsértették a diákok tanuláshoz való jogát.

Az igazgató kitért arra is, hogy az elbocsátások után sokkal több tanóra maradt el, mint a tiltakozó akciók közben. Ezen kívül kényszermegoldásokat kellett bevezetnie például csoportokat kellett összevonnia, és még a pedagógusok óraszámát is meg kellett emelnie.

 


Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.