November 10-ig lehet jelentkezni a Köbüki ösztöndíjra a tehetséggondozó munkát végző pedagógusoknak Közoktatás
Eduline/MTI

November 10-ig lehet jelentkezni a Köbüki ösztöndíjra a tehetséggondozó munkát végző pedagógusoknak

Az ösztöndíjat azok a pedagógusok kaphatják meg, akik tanulmányi versenyekre készítik fel a diákokat.

A tavaly útjára indított program jelenleg félidőnél jár és Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár reméli, hogy idén is sok tanárt tudnak támogatni. Azt is kiemelte, hogy a szakmai beszámolókból jól látható a pedagógusok elhivatottsága és az elnyert ösztöndíjakat sokan ebbe a tehetséggondozó tevékenységbe fordítják vissza - közölte az MTI.

Az elmúlt időszakban szépen kiépült a magyar tehetséggondozó rendszer, amelynek rengeteg terepe van. Az idei év újításaként az államtitkár kiemelte, hogy már művészeti iskolák, szakkörök, sőt határon túli magyar nyelvű iskolákban tanító pedagógusok is pályázhatnak a Köbüki ösztöndíjra.

A felkészítő tanároknak szóló lehetőséggel a pályázók 10 hónapon keresztül nettó 75 ezer forintos ösztöndíjban részesülhetnek. Az ösztöndíjat akkor ítélik oda a pályázó pedagógusnak, ha az általa felkészített diák az azt megelőző egy évben hazai vagy nemzetközi tanulmányi versenyen szerepelt, vagy ha az elmúlt három év során diákkörök, szakkörök, tudományos műhelyek aktív résztvevője volt.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.