Középiskolások számára hirdet történelmi vetélkedőt az OH és a Belügyminisztérium Közoktatás
Eduline/MTI

Középiskolások számára hirdet történelmi vetélkedőt az OH és a Belügyminisztérium

A vetélkedőn a magyar középiskolák (gimnázium, szakgimnázium) 10-12. évfolyamos tanulói vehetnek részt.

Lengyelország - Magyarország - Egy barátság története címmel történelmi vetélkedőt hirdet a Belügyminisztérium és az Oktatási Hivatal a középiskolák 10-12. évfolyamos tanulóinak – írja az MTI.

A program Lengyelországból, a Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézettől indult, ami már negyedik éve szervez tanulmányi versenyt a lengyel-magyar barátság tiszteletére.

A közlemény szerint másfél éves előkészítő munka után idén először Magyarországon is meghirdetik a vetélkedőt, amelynek célja a két nemzet közötti ezeréves múltra visszatekintő barátság erősítése és a testvériség történetének felelevenítése a középiskolások körében.

A vetélkedő háromfordulós lesz: az első és második fordulóban egy-egy online feladatsort kell kitölteniük a jelentkezőknek. A döntő fordulóba legfeljebb 20 tanuló juthat tovább, amelyben a vetélkedő kiírásában megadott témák alapján a versenyzők interaktív feladatokat oldanak meg.

A döntőbe jutott tanulók értékes jutalomban részesülnek, továbbá 2025-ben részt vehetnek egy kiránduláson, amelynek tematikája a lengyel-magyar barátságra épül.

A jelentkezés határideje november 15. A versenykiírás ide kattintva nézhető meg.

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.