Tanítónak nem a 19 évesek tanulnak, hanem a 27 évnél idősebb nők Közoktatás
Kurucz Tünde

Tanítónak nem a 19 évesek tanulnak, hanem a 27 évnél idősebb nők

Az idei felvételin a tanító alapszakra felvettek döntő többsége 27 éven felüli.

Az Oktatási Hivatal közzétette a 2024-es felvételi részletes statisztikáit, amelyből kiderült, hogy tanító alapszakra összesen 1323 diákot vettek fel. Közülük mintegy 800-an elmúltak 27 évesek vagy annál idősebbek. Ehhez képest a 19 évnél fiatalabbak száma csak 219 volt.

Ezek után nem meglepő, hogy a felvettek közül 974-en levelező tagozatra járnak, feltehetően azért, mert az egyetem mellett dolgoznak. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy 941 tanító alapszakos hallgató korábban még nem szerzett sehol diplomát.

Abban nincsen újdonság, hogy a tanító alapszak továbbra is a nők között népszerű, hiszen a felvettek között csupán 136 férfi van. A legtöbb diákot az ELTE-re, a győri Széchenyi István Egyetemre és Károlira vették fel tanító alapszakra.

Az biztos, hogy szükség van az utánpótlásra, hiszen augusztus közepén, a 2024/2025-ös tanév kezdete előtt közvetlenül is 370 tanító hiányzott a közoktatásból.

 

 

 

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.