Kirúgták a gyerekbántalmazással gyanúsított dunavecsei iskolaigazgatót Közoktatás
Kurucz Tünde

Kirúgták a gyerekbántalmazással gyanúsított dunavecsei iskolaigazgatót

A Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégiumban (EGYMI) igazgatója ellen július óta nyomoz gyerekbántalmazás miatt a kecskeméti rendőrség.

A Magyar Narancs információi szerint egy múlt heti nevelőtestületi ülésen jelentették be az igazgató távozását. Az intézményvezető (L.M.) egyébként néhány hete vehetette át 2029-ig szóló igazgatói megbízólevelét a Belügyminisztériumtól. Érdemes megjegyezni, hogy az igazgató újbóli kinevezését a kiskőrösi tankerület is támogatta annak ellenére, hogy a L.M-et azzal gyanúsítják, hogy bántalmazta a diákjait.

Az Eduline-on korábban már beszámoltunk arról, hogy a dunavecsei ügyben a rendőrség több 7-14 éves gyerek elleni fizikai és lelki bántalmazás elkövetését vizsgálja, amelyeknek több szem- és fültanúja is volt. L. M. akkor úgy fogalmazott, hogy bosszúhadjárat részének tekinti a nyomozást.

 

 

 

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban Közoktatás Székács Linda

Jó, ha délután 4-kor kapnak főtt ételt - középiskolák tucatjai működnek menza nélkül szerte az országban

Az a kisebb probléma a közétkeztetéssel kapcsolatban, hogy a diákoknak nem jut elég idejük a menzán felszolgált ebéd elfogyasztására. A nagyobb, hogy - főként a középiskolák esetében - menza sem áll rendelkezésre, így a tanulók leghamarabb akkor jutnak főtt ételhez, amikor a tanítás után hazaérnek.