Ismét tanít az a pedagógus, aki hónapokon keresztül verbálisan bántalmazott egy 9 éves kislányt Közoktatás
Kurucz Tünde

Ismét tanít az a pedagógus, aki hónapokon keresztül verbálisan bántalmazott egy 9 éves kislányt

A gyereknek emiatt depressziós lett és volt, hogy azt mondta, meg szeretne halni.

Újra tanít az a pedagógus, aki hónapokig verbálisan bántalmazott egy 9 éves kislányt, akinek emiatt öngyilkos gondolatai is lettek - derült ki az RTL Híradójának riportjából.

A pedagógus volt, hogy azzal fenyegette meg a gyereket, hogy ha nem viselkedik jól, elviteti a gyámüggyel, de arra is volt példa, hogy azt mondta neki, úgy kidobja a teremből, hogy eltörik keze-lába. Miután az eset nyilvánosságra került, a tanárt kirúgták és a rendőrség is nyomozni kezdett kiskorú veszélyeztetése miatt.

A 9 éves Emma anyukája a Híradónak azt nyilatkozta, hogy a tanév kezdete után több szülő is azzal kereste meg, hogy a bántalmazó pedagógus néhány településsel arrébb kapott munkát, és újra tanít.

Az édesanya elmondása szerint közel 2 tucat levelet írt, hogy megismerhesse az ügy kivizsgálásáról készült jegyzőkönyveket, de érdemi választ idáig senkitől sem kapott.

 

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát! Campus life Gál Luca

Keressük Budapest legszebb egyetemi könyvtárát!

Ha egyetemista vagy, biztos megvannak a kedvenc helyeid a kampuszon: ahol jó leülni a szaktársakkal két óra között, meginni egy kávét vagy akár együtt tanulni. De van egy hely, ami mindenki életében közös pont: a könyvtár. Itt sosem érzi egyedül magát az ember, hiszen legyen szó egy nyugis délutánról vagy épp vizsgaidőszakról, mindig körülvesznek a jegyzetekbe és könyvekbe merülő hallgatótársak.