Központi írásbeli: ezek voltak tavaly a hatodikosok mumusfeladatai magyarból Közoktatás
Kurucz Tünde

Központi írásbeli: ezek voltak tavaly a hatodikosok mumusfeladatai magyarból

A 2024-es központi írásbeli a hatodikosok közel 80 százaléka erre a feladatrészre nulla pontot kapott.

A híresen nehéz központi írásbeli 2024-ben egy meglepően nehéz feladattal indult a hatosztályos gimnáziumba készülő diákoknak: egy minirejtvényt kaptak, és  "édes" előtaggal összetett szavakat kellett alkotniuk a megadott mássalhangzók segítségével. Az Oktatási Hivatal statisztikái szerint az édesvíz és az édesszájú szóra a diákok 60 illetve 80 százaléka rájött, de a harmadik kifejezést, az édestestvért, csak a tanulók 20 százaléka találta ki.

A hatodikosok többségének a második feladatban a szólásokkal is meggyűlt a baja, amiket szavak és képek segítségével kellett alkotniuk. A "lába kél" és a "kimutatja a foga fehérjét" szólást csupán minden negyedik diák írta be helyesen.

Szintén problémát okozott a többségnek a szövegértelmezés is egyik kérdése is, amelyre a diákok 77 százaléka nulla pontot kapott.

Az érdemes megjegyezni, hogy tavaly mintegy 10 ezer hatodikos írta meg az 50 pontos központi írásbelit, amelyen  átlagosan 27,3 pontot szereztek.

 


 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.