Ezt a digitális eszközt nem kell leadni az iskolákban Közoktatás
Kurucz Tünde

Ezt a digitális eszközt nem kell leadni az iskolákban

Ez lehet a kivétel.

Bár már néhány napja tart a tanév, még mindig zűrzavar van a mobilok beszedése miatt, ugyanis a jogszabály több ponton eltérően lehet értelmezni - írja a Telex. Többek között a KRÉTA-ban rögzíteni kell a tanítási óra, foglalkozás mellett azt az időtartamot is, amikor a diákok használhatják a telefonjaikat. Ennél az opciónál viszont a tanítási év is szerepel, mint választási lehetőség.

Egy, a Telex által megkérdezett oktatási szakértő, jogász úgy fogalmazott,  " az ő álláspontja szerint az érvényességi idő szerinti felsorolás nem vagy-vagyként, hanem egyszerre értelmezendő, vagyis ezen értelmezés szerint a tanár csak egyedi alkalmakra határozhatja meg a mobilhasználatot, és ahhoz kell megjelölnie a tanítási évet"

Ugyanakkor vannak olyan egyedi esetek például egészségügyi okokból, amikor az iskola engedi, hogy a diáknál maradhasson valamilyen okoseszköz. A portálnak több szülő és diák is jelezte, hogy náluk az iskola házirendje külön foglalkozik az okoseszközök egészségügyi használatával. Egy budapesti általános iskolában a diákok közül egyedül csak annak nem kell leadnia a digitális eszközét, akinek egészségügyi okokból szükséges van rá. Például cukorbeteg, és kis méretű, mobilhoz hasonlító inzulinpumpája van. Ennek a használatához azonban igazgatói engedélyre, szakorvosi igazolásra és szülői kérelemre van szükség.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.