Középiskolai felvételi 2025: itt nézhetitek meg a korábbi évek feladatlapjait Közoktatás
Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2025: itt nézhetitek meg a korábbi évek feladatlapjait

Bár még messzinek tűnik a januári központi írásbeli, de nem árt időben elkezdeni a felkészülést.

2024. október 20-ig hozzák nyilvánosságra a középiskolák a felvételi tájékoztatójuk, ami tartalmazza a tanulmányi területeiket. Az intézmények ebben rögzítik a felvételi eljárásuk módját is; hogy kérik-e például a központi felvételi vizsga megírását vagy csak az általános iskolai eredmények alapján számolják a felvételi pontokat, és hogy tartanak-e szóbeli felvételi vizsgát is.

A híresen nehéz központi írásbelit a legtöbb középiskola kéri a felvételi eljárás során a nyolcadikosoktól, vagy a hat-és nyolcosztályos gimnáziumba készülő negyedikesektől és hatodikasoktól. Mivel évfolyamtól függetlenül a diákoknak 45 perce lesz a magyarra és 45 matekra is, ezért nagyon fontos, hogy már az ősszel elkezdjétek a felkészülést a vizsgára.

Emiatt érdemes megnéznetek a korábbi évek feladatsorait, amit ezen az oldalon találtok.

A középiskolai felvételivel és a központi írásbeli idén is részletesen foglakozunk az Eduline-on, addig is összegyűjtöttük nektek az őszi félév legfontosabb dátumait.

 

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.