Újabb iskolai tüntetés: petícióval vonultak a diákok és szülők a főispánhoz Közoktatás
Gál Luca

Újabb iskolai tüntetés: petícióval vonultak a diákok és szülők a főispánhoz

Tüntetnek a szülők, közel 300 gyerek iskolakezdése vált bizonytalanná.

A tanév második napján is tüntettek a tanárok, diákok és szülők, miután a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott két budapesti iskola működési engedélyét is visszavonták – írja az Index.

A tanévkezdés előtt három munkanappal, augusztus 28-án értesültek arról, hogy a Budapest Főváros Kormányhivatal visszavonta a Kincsei Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium működési engedélyét. Ezzel közel 300 gyereknek kell új iskolát találni, ahol elkezdhetik a tanévet.

A szülői közösség petíciót írt, amelyben kiemelték, hogy bár a kormányhivatal kijelölt számukra több olyan köznevelési intézményt is, ahol fogadni tudják a diákokat, nagy részük nem is Budapesten található. Emellett a bezárt iskolák tanulói olyan SNI, ADHD, BTMN és/vagy nehéz sorsú családok gyerekei.

A tervek szerint a tüntetők gyalog vonulnak a fővárosi kormányhivatalhoz, ahol át akarják adni petíciójukat Sára Botond főispánnak. A szülők azt szeretnék ezzel elérni, hogy a Kormányhivatal bírálja felül a határozatát vagy találjon olyan megoldást, amellyel a két érintett intézmény folytathatja a működését.

Frissítés: 2024.09.03. 12.10

A petíciót sikeresen bevitték a kormányhivatal épületébe, azonban kiederült, hogy a hivatal már elköltözött onnan, csak még nem cserélték le a címet. Így végül a petíciót az őr vette át, azt ígérve, hogy eljuttatják a dokumentumot a megfelelő helyre.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.