Drónszimulátor és lövészeti gyakorlat is szerepel az ukrán középiskolásoknak szánt új tantárgy témái között Közoktatás
Gál Luca

Drónszimulátor és lövészeti gyakorlat is szerepel az ukrán középiskolásoknak szánt új tantárgy témái között

A hadtechnikától egészen a lövészképzésig fogják oktatni az ukrán középiskolásokat.

Az ukrán oktatási minisztérium Facebookon tette közzé, milyen is lesz a középiskoláknak szánt katonai képzés – vette észre a 444.

Ahogyan arról korábban már mi is írtunk, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még júniusban aláírta azt a törvényt, amely a közép- és felsőoktatási intézményekben tanulók általános katonai alapképzéséről szól.

Annak érdekében, hogy "felkészítsék az ukrán állampolgárokat a nemzeti ellenállásra" bevezetik az Ukrajna védelme nevű tárgyat, amelyet a 10. és a 11. évfolyam diákjainak fognak oktatni. Ennek programját egy végrehajtó hatóság fogja kidolgozni a védelmi minisztériummal egyeztetve.

Az ennek kapcsán kikerült új információk szerint a tárgy az elméleti tudás mellett gyakorlati készségeket – lövészet, tájékozódási futás, taktikai képzés, elsősegélynyújtás – is ad majd a diákoknak.

Az első évben a diákok megtanulhatják a nemzetbiztonság alapjait, az irányítást és a tervezést, valamint a fegyverek és katonai felszerelések használatát. A későbbiekben pedig a katonai technológiák fejlődéséről, elsősegélynyújtásról de a polgári lakosság védelméről is oktatni fogják őket.

Emellett pedig minden hónapban külön képzési napot is fognak tartani az iskolákban, amelyen például a diákok drón- és lövészeti szimulátort is kipróbálhatnak majd.

 

„Egy iskolai közösségben mindig lesznek erősebbek és gyengébbek" – mondja a középiskolások harmada Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Egy iskolai közösségben mindig lesznek erősebbek és gyengébbek" – mondja a középiskolások harmada

A legtöbb bántalmazás az iskolai közösségekben történik, sokszor a tanárok is szemtanúi – vagy épp résztvevői – az eseteknek. A gyerekek fele szerint az iskolájuk tesz valamit a megelőzésért, mégis rengetegen érzik úgy, nincs kihez fordulniuk. Az UNICEF Magyarország átfogó kutatása szerint az online zaklatás egyre gyakoribb, a fizikai erőszak pedig továbbra is mindennapos.