Megjelent a rendelet az iskolákban tiltott tárgyakról, csak speciális esetben lesz használható a telefon Közoktatás
Tornyos Kata

Megjelent a rendelet az iskolákban tiltott tárgyakról, csak speciális esetben lesz használható a telefon

Az új jogszabálytervezet bevezetése ellen több szervezet is tiltakozásba kezdett, a Belügyminisztérium mégis a korlátozás mellett döntött.

Nem lehet bevinni a közbiztonságra különösen veszélyes eszközt, a jogszabály által tiltott vagy a 18 évnél fiatalabbak részére nem értékesíthető terméket – írta meg a hvg.hu. Az Eduline-on is beszámoltunk róla, hogy az előbb említetteken túl egy nemrég megjelent jogszabálytervezet szerint "használatában korlátozott" tárgynak minősülnek a telekommunikációs eszközök is az iskolákban.

A megjelent törvény szerint a telefonokat a foglalkozás megkezdése előtt a tanulónak le kell adnia a tanítási nap időtartamára, azt a házirendben meghatározott elzárt helyen kell tárolni. „Az átvett tárgyat az átvétel időpontja szerinti állapotban kell visszaadni”. Az magában a köznevelési törvényben van benne egy idei módosítás óta, hogy az iskola igazgatója gondoskodik a szabályok betartásának ellenőrzéséről, a tárgy átvételéről, őrzéséről, a tanuló vagy egyéb személy részére történő visszaadásának rendjéről,

Speciális esetben használatóak az okoseszközök egészségügyi vagy pedagógiai célból. Az ilyen engedélyben rögzítenie kell az igazgatónak „a birtoklás és a használat célját, az engedély érvényességének időtartamát (tanóra, foglalkozás, tanítási év), továbbá a birtokolható tárgyat”.

A korlátozás az általános iskola, a gimnázium, a szakgimnázium minden évfolyamán, a foglalkozások ideje alatt a kollégiumban, a foglalkozások, tanórák ideje alatt – ideértve az intézményben töltött időt is – az alapfokú művészeti iskola minden évfolyamán vagy a tanórák, a szakmai oktatás, illetve a szakképesítésre felkészítő szakmai képzés szerinti foglalkozások ideje alatt – ideértve az intézményben töltött időt is – a szakiskola minden évfolyamán érvényes.

A legfrissebb Magyar Közlönyben nyilvánosságra hozták a 2024/25-ös hivatalos tanév rendjét is, amit innen érhettek el.

 

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.