A kormányhivatal kötelezheti az önkormányzatokat Iványi Gábor intézményeinek átvételére Közoktatás
Gál Luca

A kormányhivatal kötelezheti az önkormányzatokat Iványi Gábor intézményeinek átvételére

Egyelőre nem tudni, hogy a vidéki iskolák fenntartását ki fogja megoldani.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint a Fővárosi Önkormányzat nyitott arra, hogy biztosítsák Iványi Gábor egyházának egyes intézményeinek a fenntartását – nyilatkozott az RTL Híradónak.

A NAV július 16-án kezdte el inkasszálni az Iványi Gáborhoz köthető intézmények számláit. Azóta viszont sikerült 90 millió forint adományt összegyűjteniük. A kormányhivatal azonban kötelezheti a józsefvárosi és a fővárosi önkormánytatot arra, hogy vegyék át a Magyar Evangélikus Testvérközösség (MET) intézményeit.

A kormányhivatal ugyanis az óvodások és az ellátottak érdekében vizsgálódni kezdett, amiért a MET már hosszabb ideje nem fizeti a számláit, emellett pedig a NAV szerint jelentős köztartozással is rendelkezik. Ha az ellenőrzés során szabálytalanságot észlelnek, akkor a kormányhivatal kötelezheti az előbb említett önkormányzatokat a MET intézményeinek átvételére.

Kiss szerint a budapesti intézmények közül csak az óvodát kellene a kerületi önkormányzatnak működtetnie, a többit pedig a fővárosnak.

A legnagyobb probléma viszont a MET vidéki iskoláival vannak, ugyanis ezeket az önkormányzatok nem, csak az állam vehetné át. Szegeden például úgy próbálnak segíteni a helyzeten, hogy átvállalják az iskolába járó gyerekek étkeztetésének költségét a következő tanévre. A MET régióvezetője szerint az iskola működéséhez azonban arra is szükség lenne, hogy a város az iskola alapítványát is támogassa.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.