Öt magyar diák utazik Brazíliába a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára Közoktatás
Eduline/MTI

Öt magyar diák utazik Brazíliába a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára

A 11. és 12. osztályos diákok augusztus 14-én indulnak a dél-amerikai országba.

Öt magyar diák utazik augusztusban Brazíliába a a XVII. Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiára (IOAA) - adta hírül az MTI.

Márciusban, az Athletica Galactica Kárpát-medencei Csillagászati és Asztrofizikai verseny döntőjén 11 diák került be a diákolimpiai keretbe. Felkészítésük során 10 héten keresztül kaptak feladatsorokat, emellett Budapesten a Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetben, a Piszkéstetői és a Bajai Obszervatóriumban töltöttek el egy-egy hétvégét. Ezt követően a jászberényi csillagászati és asztrofizikai táborban folytatódott a felkészülés, ennek végén választották ki azt az öt diákot, aki Magyarországot képviselheti a nemzetközi megmérettetésen.

Első helyen Elekes Dorottya, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium 11. osztályos diákja, másodikként Vári Gergely Péter, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium végzős tanulója, míg harmadikként a 11. osztályos  Milbik Csongor László, a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégiumból került be az olimpiai keretbe.

A csapat tagja még Dobák Bálint, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. évfolyamából és Horváth Zsóka, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium végzős diákja.

A csapat augusztus 14-én indul Brazíliába. A diákokat csapatvezetőik - Kovács József, az ELTE GAO tudományos főmunkatársa és Dálya Gergely, a Toulouse-i egyetem posztdoktori kutatója -, illetve megfigyelőik, Varga Vázsony, fizikus, aranyérmes diákolimpikon és Rózsahegyi Márton, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont projektmenedzsere - kísérik.


„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.