Nemzetközi sikert értek el matematikából az ócsai és a debreceni iskola diákjai Közoktatás
Gál Luca

Nemzetközi sikert értek el matematikából az ócsai és a debreceni iskola diákjai

Június 29-én tartották a Bolyai Matematika Csapatverseny nemzetközi döntőjét Budapesten, ahol két évfolyamon is első helyezést értek el a magyar diákok.

A Bolyai Csapatverseny már több mint 20 éve rendez matematikából, magyar nyelv és irodalomból, valamint természettudományból megmérettetést a diákoknak 3. osztálytól egészen az érettségiig.

Az idei matematika versenyre összesen öt országból: Ausztriából, Magyarországról, Németországból, Romániából és Szerbiából érkeztek a diákok. A döntőben pedig azok a csapatok vehettek részt, akik az országos körben első helyezettként elérték a megfelelő pontszámot.

Az utolsó fordulóban minden csapatnak öt logikai feladatot kellett elvégeznie, amire mindössze egy órát kaptak.

A Halászy Károly Általános Iskola nemrég Facebook-oldalán tette közzé, hogy diákjai, Nemeshegyi Hunor, Faludy László és Szabó Gergő hibátlan feladatsorral nyerték meg az 5. évfolyam döntőjét. Ezzel két német csapatot is maguk mögé utasítottak.

Az ötödikeseken kívül első helyet szerezték még a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium 11. évfolyamán versenyző diákok is: Tran Dávid, Hajdu Márton, Balaskó Noémi és Guthy Gábor.

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.