Ezekből az iskolákból jutottak be diákok a történelem OKTV döntőjébe Közoktatás
Székács Linda

Ezekből az iskolákból jutottak be diákok a történelem OKTV döntőjébe

Véget értek az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntői. Mutatjuk, történelemből melyik iskolák diákjai szerepeltek a legjobban.

2910 diák versenyzett a 2023/24-es Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen történelemből.

A döntőbe jutó diákoknak összesen három fordulón keresztül kellett megküzdeniük egymással. Az első fordulóban egy 100 pontos írásbeli feladatlapot kaptak, amit 180 perc alatt kellett megoldaniuk. A második fordulóban az írásbeli feladatlapok megoldása mellett egy pályamunkát is be kellett nyújtaniuk az előre megadott témakörök egyikéből. A döntősöknek ezt a pályamunkát kellett megvédeniük a harmadik fordulóban, továbbá a tanulók kaptak egy az adott évfolyamuknak megfelelő szintű, a kétszintű érettségi kompetenciakövetelményeire épülő gondolkodtató feladatot és kérdéseket.

A történelem OKTV döntőjébe az alábbi iskolákból jutottak be tanulók, zárójelben a diákok számával:

  • ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Szombathely (1)
  • Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola (2)
  • Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Szakkollégium (2)
  • Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (2)
  • Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium (1)
  • Türr István Gimnázium és Kollégium, Pápa (1)
  • Piarista Gimnázium és Kollégium, Vác (1)
  • Lovassy László Gimnázium, Veszprém (1)
  • Szent István Gimnázium, Budapest XIV. kerület (1)
  • Révai Miklós Gimnázium és Kollégium, Győr (2)
  • Hatvani Bajza József Gimnázium (1)
  • Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium, Eger (1)
  • VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium (1)
  • Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium (1)
  • Vetési Albert Gimnázium, Veszprém (1)
  • Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, Budapest II. kerület (1)
  • Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (1)
  • Pécsi Janus Pannonius Gimnázium (1)
  • ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (1)
  • Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár (1)
  • Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (1)
  • Dunaföldvári Magyar László Gimnázium (1)
  • Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakgimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium, Gödöllő (1)
  • Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon, Miskolc (1)
  • Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium (1)
  • Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium (1)

 

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből Közoktatás Gál Luca

Kompetenciamérés 2025: a zalai középisolások lekörözték Budapestet történelemből

A 2025-ös országos kompetenciamérésen összességében javultak a diákok történelemből elért eredményei, ám az ötödikeseknél komoly visszaesés látszik: 2024-hez képest átlagosan 47 képességponttal gyengébb eredményt értek el. Minden más évfolyamon viszont legalább 32 ponttal jobb teljesítményt mértek, mint egy évvel korábban. Egy nagydobosi iskola, túlszárnyalva az országos átlagot, messze a legjobbak között teljesített a 6. évfolyamos felmérésen.