Bevezetik a katonai alapképzést az ukrán középiskolákban és egyetemeken Közoktatás
Tornyos Kata

Bevezetik a katonai alapképzést az ukrán középiskolákban és egyetemeken

Az új törvény célja, hogy "felkészítsék az ukrán állampolgárokat a nemzeti ellenállásra".

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a közép- és felsőoktatási intézményekben tanulók általános katonai alapképzéséről szóló törvényt az ukrán parlament honlapján megjelent közlemény szerint – írta meg a hvg.hu.

Az Ukrajna védelme elnevezésű tantárgy programját egy végrehajtó hatóság fogja kidolgozni a védelmi minisztériummal egyeztetve. A dokumentum indoklásában a célok között szerepel „az ukrán állampolgárok felkészítése a nemzeti ellenállásra”.

A törvényt május 22-én fogadta el a kijevi törvényhozás. Akkor Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő kifejtette, hogy a sorozás előtti képzés helyett általános katonai alapképzés bevezetését javasolják, amelyet a gimnáziumi, szakközépiskolai és felsőoktatási intézményekben, valamint minden más oktatási tevékenységre engedéllyel rendelkező intézményben oktatnának.

 

 

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.