Szeptembertől megszűnik az évi egyszeri ingyenes múzeumi látogatás az általános iskolások számára Közoktatás
Gál Luca

Szeptembertől megszűnik az évi egyszeri ingyenes múzeumi látogatás az általános iskolások számára

A következő tanévtől kezdve már jóval kevesebb kulturális programlehetőség közül válogathatnak a tanárok.

Egy határozat módosítás miatt szeptembertől már nem lehet évente egyszer az általános iskolás diákokat múzeumba vagy bizonyos bemutatókra vinni ingyenesen – írja a Telex.

A kormány 2019-ben hozta létre a Lázár Ervin Programot, amelynek célja, hogy minden 1-8. évfolyamon tanuló diák évente legalább egy alkalommal ingyenesen részt vehessen valamilyen:

  • színházi-, tánc-, báb- vagy cirkuszi előadáson,
  • hangversenyen,
  • eljuthasson egy múzeumba vagy múzeumpedagógiai foglalkozásra,
  • meglátogathasson egy nemzeti parkot,
  • egy őshonos állatokat bemutató gazdaságot vagy
  • egy nemzeti emlékhelyet.

A pénteken megjelent Magyar Közlönyben azonban ennek a felsorolását lecsökkentették, így a 2024/2025-ös tanévtől kezdődően már csak a színházi, tánc- és cirkuszművészeti előadások, valamint a komolyzenei hangversenyek látogatását biztosítják évente egyszer ingyenesen.

Azzal kapcsolatban, hogy az országház látogatásának lehetősége megmarad-e a tanulók számára, a lap felkereste az országgyűlés hivatalát. Tőlük azt a tájékoztatást kapták, hogy a Parlament ingyenes látogatása részben marad csak meg

"az óvodásokra, illetve azokra az általános iskolásokra vonatkozik, akik társadalmi, állampolgári vagy gazdasági ismeretek elsajátítását célzó tantárgyak keretében érkeznek az intézménybe."

 

 

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?