Hány hiányzás után kell osztályozó vizsgát tenni? Közoktatás
Székács Linda

Hány hiányzás után kell osztályozó vizsgát tenni?

Június 21-én véget ér a 2023/24-es tanév. Mutatjuk, milyen esetekben kellhet osztályozó vizsgát tenni.

Dolgozatok tömkelegét írhatják a diákok a tanév vége előtti utolsó napokban. Vagy azért, mert két jegy között állnak, vagy azért, hogy legyen elég érdemjegyük ahhoz, hogy lezárhassák őket.

Vannak azonban bizonyos esetek, amikor egyszerűen nem sikerül elég érdemjegyet összeszedni a tanévben. Például azért, mert egy hosszan tartó betegség miatt a diák rengeteget hiányzott az iskolából. Ezekben az esetekben kerül képbe az osztályozó vizsga.

Az erre vonatkozó jogszabály szerint osztályozó vizsgát tehet egy tanuló a félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához, ha

  • felmentették a tanórai foglalkozásokon való részvétele alól (a fejlesztő nevelés-oktatásban részt vevő tanuló kivételével)
  • engedélyezték, hogy egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tegyen eleget,
  • a meghatározott időnél többet mulasztott, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet,
  • a tanuló a félévi, év végi osztályzatának megállapítása érdekében független vizsgabizottság előtt tesz vizsgát.

A jogszabály hiányzásra vonatkozó paragrafusa szerint ebben az esetben akkor kell osztályozó vizsgát tennie az érintett tanulónak, ha egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása

  • együttesen meghaladta a 250 tanítási órát,
  • az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakaszában az elméleti tanítási órák húsz százalékát,
  • alapfokú művészeti iskolában a tanítás órák egyharmadát,
  • egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát,

és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt elegendő érdemjeggyel értékelhető.

Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint osztályozó vizsgát az iskola a tanév során bármikor szervezhet. A részletekről ide kattintva olvashattok bővebben.

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.