"Nagyon nem mindegy, hogy ki fúj bele a sípba"

3,5 év alatt diploma, 1 év alatt edzőkből, rekreációs szakemberekből testnevelő tanár - 100 évvel ezelőtti szintre viszik vissza a testnevelőtanári képzést. Dr. Farkas Péter, egyetemi docens, testnevelő tanár írása.

Az iskolák hátsó szegleteiben, udvarain, tornatermeiben dolgoznak pedagógusok, akik furcsa dolgokat műveltetnek a gyerekekkel: letetetik velük a telefonjaikat, a gyűrűiket, kivetetik a piercingjeiket, a fülbevalóikat, és megmozgatják őket. Őket hívják fegyelmezni, de akkor is, ha ünnepséget, kirándulást, tábort, szalagavatót kell szervezni. Furcsa szerzeményei ők a tantestületnek, melegítőben járnak, ám ha az ünnepségekre felöltöznek, mindenki ámul a tartásukon. Emlékszünk rájuk, az érettségi találkozókon örök témák: a testnevelő tanárok.

Tudásukkal, tapasztalatukkal, agyukkal, szemükkel, ráérzésükkel ők fedezik fel a tehetségeket is, a jövő olimpikonjait, élsportolóit, motiválják és irányítják őket a megfelelő sportág felé. De nemcsak ezt teszik, nemcsak meglátják a jövő csillagait, de tán az első – és sok esetben az utolsó – esélyt jelentik egy fizikailag s ezáltal mentálisan is egészségesebb generáció megteremtése felé. Illetve tették ezt sokáig. Külön sportolni kevés gyerek jár, testnevelésórára mindenki. A mindennapos iskolai testnevelés bevezetésével olyan pozíciót kapott ez a tantárgy, mint semelyik másik sem. Óriási felelősség!

A testnevelés és a sport összefügg.

Ma a sport „stratégiai ágazat”. Mi (volt) a cél ezzel? Egyáltalán mit jelent? Mi az output? Csak az élsport a sport? Ezen belül csak a labdarúgás értelmezhető?

Mostanra már az óvoda is a sportágak versenyterepévé vált, ovifoci-, ovitenisz-, ovikézilabda- stb. programokkal nemcsak megmozgatják a gyerekeket, hanem leginkább egy adott sportághoz kötik, s nem eresztik akkor sem, ha azokban érzékelhetően tehetségtelenek. Később akadémiákra hurcolják a jobbakat, egyneműek közé, száz kilométerekre a családjuktól, s ettől a résztvevők még boldogok is. Hisznek. Hiszik, hogy a jövő Messijei, Nagy Lacijai, Federerei lesznek. Lehetnek. De lehetnek csak töltelékek is egy rendszerben.

Kellenek olyanok is, akik ellen lehet győzni.

Aztán majd lesz egy vagy kettő, akik miatt ez a rendszer most létezik. A többi gyerek egy része sem fog elveszni, kötődik majd a sportághoz, lehet játékos, edző, játékvezető vagy akár szurkoló. Csak épp nem ezt ígérték, a gyerekek és a szüleik meg másban hittek. Reméljük, azért rendesen tanulnak, bár sok esetben már a hármasért sem küzdenek. Euró, dollár, angol font vagy épp millió forintok illúziójában tengetik az életüket. Az utánpótlás-versenysport egy idő után nem sok perspektívát nyújt az abban részt vevő gyerekeknek. A múlt bajnokait elégettük, a jövő bajnokait kiégetjük? Akcelerált fiúk és lányok brillíroznak a csapatsportágakban, miközben a naptári életkorúak lemaradnak. És kimaradnak, mert már utánpótláskorban is csak egy cél van: az eredmény. Hazudnak minden érintettnek, a fejletlenebbek lemaradnak örökre, az ifibajnokok is, de nekik nem is kínálnak perspektívát. Mi a magyar–külföldi arány bármely csapatsportág élvonalában? (Oké, vízilabda. Önök követik, vagy csak nyerjünk olimpiát? Foci? Hajrá, Paks!)

Mondandód van az oktatásról?

Ha szeretnéd elmondani a véleményedet diákként, hallgatóként, tanárként, szakemberként vagy szülőként az oktatásról, akkor várjuk írásodat az [email protected]!

Ráömlött az elmúlt 12 évben a sportra egy csomó pénz, építettek itt stadionokat, létrehoztak akadémiákat, támogatták az utánpótlást, az edzőtovábbképzést… Lehetne még sorolni. A versenysportba soha nem áramlott még ennyi pénz – csak épp kihagyták belőle a kulcsfigurákat, a testnevelő tanárokat. Mert a sport nem felülről, hanem alulról építkezik. Ha a magyar sport nemzetközi szinten eredményes akar lenni, akkor tessék a testnevelésre és a testnevelőtanár-képzésre koncentrálni! Tetszik, vagy sem, a magyar sport sikeressége a tesitanárokon múlik!

A szervezett testnevelőtanár-képzést Klebelsberg Kunó hozta létre a Magyar Királyi Testnevelési Főiskola, vagy ahogy mindenki ismeri, a TF megalapításával 1925-ben. Célja világos volt: egészséges, tettre és – Trianon után, hadsereg híján – honvédelemre is kész ifjúság kinevelése. Egyik beszédében világosan megfogalmazta ezzel kapcsolatos kultúrpolitikai elképzelését:

Egyenlő gondot kell fordítanunk úgy a szellemi, mint az erkölcsi és a fizikai nevelésre, mert a testnevelés és a sport egyenrangú tényezője a magyar kultúrának.

Az évek során – s példák híján – egy egészen különleges, sajátosan magyar, ugyanakkor a világon kimondottan elismert oktatási intézménnyé vált a TF (jelenleg hangzatosan Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem), kimunkálva a testnevelés tantárgy sajátos módszertanát, és bár sportági alapokra építkezett, elkülönítette azt a sporttól mint versenyformától. A testnevelés így eszközrendszerében, céljaiban, nevelő hatásában mást képvisel, mint a sport önmagában: egy olyan tantárgy, mely összetett nevelő hatásában kiemelkedik a többi közül, de fölötte áll a sportnak is. A testnevelés mint tantárgy nem csak a testi nevelésről szól. Alapja azonban valóban a sport.

Ma azt tervezik (tervezik? – valósítják meg), hogy ezt a – recsegve-ropogva, de – működő testnevelőtanár-képzést a Klebelsberg (1925) előtti szintre viszik vissza. 3,5 évre tervezik csökkenteni az egyetemi (!) képzés időtartamát, 1 év alatt edzőkből, rekreációs szakemberekből testnevelőket képeznének… – magyarul: amputálják, devalválják, a partvonal szélére teszik ezt a szakmát.

Egy év alatt pedig nem lehet és nem is szabad tanárokat képezni. Ráadásul ki fog tanár szakra jelentkezni, ha egy tanfolyam elvégzése után egy egyetemről két diplomával távozhat a hallgató rövidebb idő alatt? Ez a mai magyar oktatáspolitika? Mindegy, ki tart órát, csak legyen ott valaki?

Ahogy a tanárképzés mai általános állapotát látjuk, ez a „reform” meg fog valósulni, az ezért felelősök aktív hozzájárulásával. Az egyetem persze megmarad, szolgálja továbbra is a sport ügyét, csak épp alapjai nélkül. Az első szellő ki fogja tépni, mert elveszti gyökereit, múltját, embereit, akik e tudás hordozói.

Verbényi József, a TF egykori ikonikus tanára, amikor a TF 12 évvel ezelőtt visszanyerte önállóságát a Semmelweis Egyetemmel szemben, így fogalmazott: „A most önállósult TF-nek profilt kellene váltania, és a hangsúlyt ismét elsősorban a testnevelőtanár-képzésre kellene helyeznie a vezetőségnek. Ezzel megint óriási hírnévre lehetne szert tenni. […] Természetesen az edzőképzés is fontos kell hogy maradjon, de ne az domináljon!”Nem hallgattattak meg a szavai.

Lehet a testneveléshez a sport oldaláról közelíteni, lehet a sporthoz a testnevelés, de akár a nevelés oldaláról is közelíteni, a végeredmény ugyanaz: testnevelők nélkül nincs magyar sport, testnevelők nélkül nincs magyar iskola! Pedig a sport elsősorban nem cél, jó esetben eszköz. Ahogy Nobel-díjas tudósunk, Szent-Györgyi Albert fogalmazott: