Óvodai nyíltnapon kampányolt egy XVI. kerületi önkormányzati képviselő Közoktatás
Gál Luca

Óvodai nyíltnapon kampányolt egy XVI. kerületi önkormányzati képviselő

A politikus az igazgatóval együtt fogadta az érkező szülőket, akiknek beszédet is mondott.

Nyílt napot tartottak hétfőn egy XVI. kerületi budapesti óvodában, amin részt vett a kerület fideszes önkormányzati képviselője, Szatmáry László is – írja a Szabad Európa.

Az intézménybe tartó szülők útját egy az épület elé kihelyezett pult állta el, ahol a Fidesz helyi jelöltjének, jelenlegi önkormányzati képviselőjének gyűjtöttek aláírásokat. Az épületből kifelé igyekvők közlekedését pedig a helyi polgármester és a képviselőjelöltek plakátja nehezítette meg.

Szatmáry szerint ezzel szerettek volna „lehetőséget adni a választóknak a támogatásra és a felmerülő kérdéseik megválaszolására.”

Bár a TASZ elmondása alapján az óvoda előtti közterületen engedélyezett az aláírásgyűjtés, több szülő is felháborodott az őket fogadó jeleneten.

„Undorító, hogy itt, az óvoda bejárata előtt pultoznak. Számomra ez kimeríti a politikai pedofília fogalmát”

- mondta egy dühös szülő a Szabad Európának.

Azonban a kampány ezzel nem ért véget, ugyanis az épületben az óvoda igazgatója mellett ott volt Szatmáry László is, aki a lap kérdésére az mondta, hogy azért volt ott, mert a „rendezvényre érkezett”.

A politikus végül beszédet is tartott a nyílt napra érkező szülőknek az intézményben, amiben egy megkérdezett szülő szerint "arról beszélt, hogy a helyi fideszes önkormányzat mennyi mindent tett a kerületért. Megemlítette azt is, hogy mikor és mennyi pénzért újították fel az óvodát.”

Döbrentey Dániel, a TASZ Politikai Szabadságjogi Programjának vezetője a lapnak azt nyilatkozta:

„A köznevelési törvény szerint gyermekfelügyeleti időben az óvodákban, iskolákban vagy kollégiumokban párt vagy párthoz köthető szervezet politikai célú tevékenységet nem folytathat, az intézmény területén ilyen szervezetek nem működhetnek.”

A szakember szerint a kampányidőszakban, és azon kívül, az év bármely másik napján is tilos a jogszabály szerint pártpolitikai tevékenységeket folytatni az iskolákban és óvodákban. Így egyértelműnek tűnik, hogy jogszabálysértés történt a XVI. kerületi óvodában.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.