Törvény fogja tiltani, hogy a ramadán miatt tanítási szünet legyen az iskolákban Olaszországban Közoktatás
Eduline/MTI

Törvény fogja tiltani, hogy a ramadán miatt tanítási szünet legyen az iskolákban Olaszországban

Olaszországban az oktatási minisztérium törvényben tiltja meg, hogy az iskolák tanítási szünetet tartsanak a hivatalosan el nem ismert vallású diákok miatt, például az iszlám böjti hónap, a ramadán idején.

Giuseppe Valditara oktatási miniszter elmondta, hogy a legutóbbi kormányülésen felmerült az olasz állam által nem hivatalos vallásként számon tartott vallások szokásai és ünnepei miatti oktatási szünet kérdése.

A kormány támogatja a helyzet rendezését. A minisztérium megkezdte egy olyan jogszabály kidolgozását, amely a józan ész jegyében szabályozza majd a kérdést, elkerülve a feszültséget és a káoszt

- tette hozzá a miniszter, majd megjegyezte, hogy a következő napokban felkeresi azt az általános iskolát, melynek igazgatója szerdára szünnapot rendelt el az összes diák számára a ramadán zárónapján.

A miniszter korábban többször figyelmeztette az igazgatót, hogy egyetlen oktatási intézmény sem vezethet be önállóan szünetet, ünnepnapnak kiáltva ki az Olaszországban hivatalosan el nem ismert vallások ünnepeit.

A Milánóhoz közeli Pioltellóban található iskolát vezető Alessandro Fanfoni arra hivatkozott, hogy a nyolcosztályos intézmény tanulóinak negyvenhárom százaléka külföldi, nagy részük iszlám vallású.

A gyerekek az utóbbi években sem jöttek iskolába ramadán utolsó napján

- hangsúlyozta az igazgató.

A harmincezer lakosú Pioltello muszlim közössége nagy örömnek nevezte az iskolazárást. A szülök egy része viszont az iskola előtt tiltakozott, hangoztatva, hogy az intézkedés a nem muszlim szülőket hozza nehéz helyzetbe. A kérdésről a tartományi testület szavazást is tartott: harmincnégy-harmincháromra azok kerekedtek felül, akik az igazgató döntését támogatták.

Az általános iskola példáját szem előtt tartva a sienai egyetem is ünnepnapot tartott szerdán, nem csatlakozott viszont a Politecnico milánói műszaki egyetem, melynek rektora hangsúlyozta, hogy a muszlim hallgatóknak joguk van egy napot kihagyni, de ezt nem kényszerítik az összes egyetemistára. Minderre a zsidó fiatalok olaszországi uniója (Ugei) úgy reagált, hogy tagjai nem érzik biztonságban magukat az egyetemeken. A ramadán záróünnepén több százan tartottak szabadtéri imát a nápolyi központi pályaudvar előtti Garibaldi téren az egyik helyi imám vezetésével.

 

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.