Nem várták meg az újat, levették a hibásan írt lenti általános iskola névtábláját Közoktatás
Gál Luca

Nem várták meg az újat, levették a hibásan írt lenti általános iskola névtábláját

A tábla november óta lehetett fent, amelyen két elírás is szerepelt.

Leszedték a Lenti Általános Iskola és Gimnázium Vörösmarty Mihály Tagintézményének névtábláját az iskola faláról, derült ki az RTL híradóból.

Ahogyan arról már mi is beszámoltunk, az iskola névtábláján hibásan szerepelt az általános iskola felirat és Vörösmarty Mihály neve is, amit Magyar Bálint zenész-énekes tett elsőként közzé Facebook-oldalán. Kiírásában hiányolta, hogy a hibáért senki sem vállalt felelősséget és még bocsánatot sem kértek miatta.

Az iskola igazgatónője is nyilatkozott az ügyben, aki Facebookján írta meg, hogy az elírást már a tábla felhelyezésénél észrevették, és többször is jeleztek a gyártónak, amely azonban hetek óta elérhetetlen.

A táblát végül leszerelték, azonban az RTL-nek feltűnt, hogy az iskola épületén most több helyen is csavarok láthatóak. Szerintük korábban három hibásan írt névtáblát is felszerelhettek az intézményre, miután ősszel a két általános iskolát és a gimnáziumot összevonták, így azok november óta egészen mostanáig a falon lehettek.

 

 

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit Közoktatás Kurucz Tünde

Középiskolai felvételi 2026: ezért annyira nehéz jól megírni a központi írásbelit

Az 50 pontos matekból 23 pont már átlag feletti eredménynek számított a nyolcadikosoknál a 2025-ös központi írásbelin, de magyarból is átlagosan a diákok nyolcadikban csak 30,3 pontot értek el, azonban a negyedikeseknél és a hatodikosoknál sem volt sokkal jobb a helyzet. Elmagyarázzuk egyszerűen miért annyira nehéz magas pontszámot elérnie még egy színötös tanulónak is.