Rövidebb lehet a nyári vakáció - átalakítják itthon is az évközi iskolai szüneteket? Közoktatás
Kurucz Tünde

Rövidebb lehet a nyári vakáció - átalakítják itthon is az évközi iskolai szüneteket?

Rétvári Bence a szülői szervezetek vezetőivel egyeztetett a Belügyminisztériumban, amelynek keretében az évközi iskolai szünetek átalakításáról is szó esett.

"Sok szülő támogatja azt a megoldást, hogy hosszabbak legyenek az évközi iskolai szünetek, a nyári vakáció pedig rövidebb" - mondta az MTI-nek az egyeztetés után a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára, majd hozzátette, az érvek között elhangzott az is, hogy a hosszabb évközi szünet hatékonyabb kikapcsolódási, pihenési lehetőséget ad a gyerekeknek, a rövidebb nyári szünet pedig a szülőknek jelent könnyebbséget a gyerekek napközbeni felügyeletei miatt.

A nyári szünet rövidítése nemcsak itthon, hanem Angliában is téma. A Nuffield Alapítvány egy felmérés alapján az állami iskolák hat hetes nyári szünetének 4 hétre való lerövidítését szorgalmazná, az így fennmaradó hetekkel pedig meghosszabbítaná az őszi és a téli szünetet.

Lee Elliot, a felmérés egyik szerzője és az Exeter Egyetem professzora szerint az átalakításra azért van szükség, mert javítja a tanulók jólétét és a tanárok munkáját többletköltségek nélkül, kiegyensúlyozza a szülők gyermekgondozási költségeit, és sok gyerek esetében potenciálisan növeli a tanulmányi eredményeket.

A professzor szerint az iskolai szünetek jelenlegi felosztása miatt egyes tanulók - különösen az anyagilag hátrányos helyzetűek és a további tanulási igényekkel rendelkezők - nehezen tudnak visszatérni a tanuláshoz a hosszú nyári szünet után. Ez pedig azt eredményezi, hogy az őszi időszakban a szükségesnél sokkal több idő megy el az ismétlésre, így nem tudnak megfelelően haladni az új tananyaggal.

 

 

 

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.