Nem minden iskolában emelték az óraadó oktatók fizetését Közoktatás
Tornyos Kata

Nem minden iskolában emelték az óraadó oktatók fizetését

Van, aki évek óta nem kapott béremelést, 4300 forint bruttó a díja.

A béremelés a szakképzésben dolgozókra is vonatkozik, ezt a kormány még januárban jelentett be. A szakképzésben dolgozók átlagbérét legalább azonos arányban kell növelni a pedagógusok illetménynövelésének mértékével — mondták ekkor.

A pápai szakképzési centrumban dolgozó egyik oktató viszont az RTL Híradónak arról számolt be, hogy kollégáival együtt ebből kimaradt:

"Negyedik, de lehet, hogy ötödik éve nem kaptunk emelést. 4300 forint bruttó a díj"

– mesélte. Az óraadó oktatókat megbízási szerződéssel foglalkoztatják és óradíjat kapnak. A pápai oktató úgy tudja, hogy van olyan iskola, ahol emeltek óradíjat, de náluk nem, hiába kérték. Számított az emelésre, miután a köznevelési államtitkár arról írt az iskolaigazgatóknak, hogy az óraadó pedagógusok minimum óradíját 5288 forintra emelik.

Ez viszont a megbízási szerződéssel dolgozó óraadókra nem vonatkozik a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint. Csak olyan alkalmazottakra igaz, akik túlóráznak vagy helyettesítenek.

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.