Rétvári Bence is reagált arra, hogy Novák Katalint januárban több száz gyerek fogadta Gyulán Közoktatás
Székács Linda

Rétvári Bence is reagált arra, hogy Novák Katalint januárban több száz gyerek fogadta Gyulán

A köztársasági elnök pártfüggetlen, a program pedig mindenki számára nyilvános volt az államtitkár szerint.

„Az elnök asszony programja nyilvános volt, így bárki, aki arra járt részt vehetett rajta" - válaszolta Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár Vadai Ágnes DK-s képviselő kérdésére.

Az ellenzéki képviselő arról kérdezte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy szerinte elfogadható-e, hogy januárban diákokat vezényeltek ki a(z) - akkor még - fideszes köztársasági elnök rendezvényére Gyulán.

Novák Katalin január 25-én tett látogatást a Békés vármegyei fürdővárosban, aminek polgármestere állítólag levelet írt a helyi oktatási intézmények igazgatóinak azzal kapcsolatban, hogy várják a tanulókat az államfő fogadására.

"Dr. Görgényi Ernő polgármester úr meghívását tolmácsolva hívják és várják a tanulókat és pedagóguskísérőiket ezen egyedi és ünnepélyes eseményre" - tudatta az egyik érintett osztályfőnök a szülőkkel.

Ezt követően a Gyulai Hírlapban hat helyi iskolaigazgató arról nyilatkozott, hogy a polgármester "minden gyulai nevelési-oktatási intézményt megtisztelt azzal, hogy meghívta Novák Katalin látogatása alkalmából tartandó ünnepélyes zászlófelvonásra és őrségváltásra. Az intézmények pedagógiai programjaiknak megfelelően saját szervezésben éltek a meghívással. A meghívás nem kötelezettséget, hanem lehetőséget biztosított." A helyszínen jelen lévő újságíróknak azonban a pedagógusok és gyerekek azt mondták, nem önként vannak jelen, hanem az iskolájuk vezényelte őket ki.

Vadai Ágnes kérdésére azonban a belügyminisztériumi államtitkár is úgy reagált, hogy a részvétel önkéntes volt, amihez az említett Gyulai Hírlapban megjelent nyilatkozatot is mellékelte.

"Felhívom a figyelmét, hogy a köztársasági elnök személye pártfüggetlen, a közjogi méltóság megtestesíti a nemzet egységét" - tette hozzá.

 

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.