Hat hektár erdőt írtana ki az egyházmegye Szegeden, hogy iskolát építsen Közoktatás
Tornyos Kata

Hat hektár erdőt írtana ki az egyházmegye Szegeden, hogy iskolát építsen

Összehasonlításképp a város másik részén három intézmény összesen 2300 tanulóval osztozik egy 3,5 hektáros telken, ahol nagy sportpályáknak is van hely.

A csongrádi megyeszékhelyen, a Dorozsmai út mellett 2019 nyarára rendezvényközponttal, futball-, tenisz- és futópályákkal sportkomplexumot hozott létre a Szeged-Csanádi Egyházmegye. A stadion mögött egy hathektáros erdő található, amelyet az állam az egyházmegyének ajándékozott. Itt szeretnének iskolát építeni, amihez ki kellene vágni a fák jelentős részét – írta meg a Népszava.

Az erdőirtást az első pillanattól kezdve elutasította a városvezetés és a helyi lakosok jó része. Volt tüntetés a püspöki hivatal előtt, a Momentum aláírásgyűjtést kezdeményezett a terület megóvása érdekében. Az egyházmegye viszont ragaszkodik a területhez.  A sajtószolgálat nem tudott konkrét választ adni a lapnak azzal kapcsolatban, hogy mikor kezdődhet el az építkezés, mekkora költséggel számolnak, ezek milyen forrásból származnak.

Nagy Sándor, Szeged egyik alpolgármestere szerint a töltés város felőli oldalán lévő, szintén állami tulajdonú, 3,3 hektáros terület sokkal jobb lenne iskolának. Nemcsak az erdő kímélése szólna emellett, hanem az is, hogy a telek mellett megy el 90-es busz, és ott végződik a 9-es troli, tehát egy ottani iskolának remek kapcsolata lenne a városhoz.

Az egyházmegye megígérte, hogy a kivágott fákat egy olyan helyszínen pótolja majd, ahol azt az önkormányzat szeretné. Azonban egy újonnan telepített erdő csak évtizedek múlva tudja majd betölteni a kivágott előd funkcióját.

 

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.