Több mint 16 ezer pedagógus mégsem vesz részt az idei minősítési eljárásban Közoktatás
Tornyos Kata

Több mint 16 ezer pedagógus mégsem vesz részt az idei minősítési eljárásban

A résztvevők többsége valószínűleg gyakornok fokozatú, akiknek kötelezően minősülniük kell Pedagógus I. fokozatba.

Bár eredetileg 22 ezer pedagógus került be a 2024. évi minősítési eljárásba, abban végül csak 5451-en vesznek részt – tudta meg a Népszava az Oktatási Hivataltól.

Az idei minősítésre – mely során az érintettek például Pedagógus I. vagy Pedagógus II. fokozatba kerülhetnek – még tavaly kellett jelentkezni. A résztvevők számának csökkenését az tette lehetővé, hogy tavaly még kötelező volt a Pedagógus II. fokozat elérése, de törvényi változások miatt az idei évtől már nem az, tehát utólag dönthettek arról a pedagógusok, hogy mégsem vesznek részt az eljárásban.

A résztvevők közül mindössze 1671 fő vesz részt a Pedagógus II. fokozatra irányuló, immáron nem kötelező eljárásban. A többiek valószínűleg gyakornok fokozatúak, akiknek kötelezően minősülniük kell Pedagógus I. fokozatba. Mutatjuk, hogyan alakulnak a bérek januártól a különböző kategóriákban:

  • Pedagógus I. besorolás esetén 538 000 forint,
  • Pedagógus II. besorolás esetén 555 000 forint,
  • Mesterpedagógus kategóriában 630 000 forint,
  • Kutatótanár esetén pedig 750 000 forint.

 

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban Közoktatás Székács Linda

Iskolák tucatjában kezdődik 7:15-kor a tanítás - brutális órarendekkel szembesültek a diákok a tanév első napjaiban

Sok helyen még órarend sincs, ahol viszont van, ott sok esetben sokkoló óraszámokkal kellett szembesülniük a tanulóknak és a szüleiknek is. Részben a mindennapos testnevelés miatt iskolák tucatjaiban indul a tanítás 0. órával, ami után a diákok még 6-7-8, esetenként, felsőbb évfolyamokban akár 9 órát is végigülnek.