Napi hét kilométert gyalogolnak a diákok az iskolába Tiszavasváriban Közoktatás
Gál Luca

Napi hét kilométert gyalogolnak a diákok az iskolába Tiszavasváriban

A szülők az önkormányzat előtt tüntettek egy iskolabuszért.

Ismeretlen okok miatt, 2022 őszén megszüntették az iskolabuszt Tiszavasváriban, ahol azóta a gyerekek gyalog járnak iskolába – számolt be róla az RTL Híradó.

A szülők szerint embertelen, hogy a város egyik legszegényebb részéről, Bűdről a gyerekeknek és az őket kísérő felnőtteknek naponta körülbelül 7 kilométert kell gyalogolniuk az iskolához. Mivel a többségnek nincs autója ezért a rossz időjárás ellenére is gyalog vagy esetleg biciklivel közlekednek.

Azt is elmondták, hogy az iskolában sok a hiányzó, főleg olyanok, akik több kilométeres sétára laknak.

A felháborodott szülők nemrég az önkormányzat előtt tüntettek megoldásért. Elmondták, hogy a belügyminisztériumnak is írni akarnak a probléma miatt.

A bűdi polgármester egyetértett azzal, hogy szükség lenne egy iskolabuszra, azonban a fenntartása a szülők nélkül nem menne. Ők viszont már elmondták a polgármesternek, hogy nem is várnák el ingyen, kifizetnék a gyerekek bérletét.

A híradó megkereste az illetékes tankerületet az üggyel kapcsolatban, ahonnan azt válaszolták:

" a városhatáron kívüli lakóhellyel rendelkező diákok utazásáról a jogszabályok alapján gondoskodnak. A városon belüli közösségi közlekedés biztosítása az önkormányzat feladatköre"

Hozzátették még, hogy a bűdi városrész régi iskoláját a szegregált oktatás miatt zárták be. A mostani iskolában szerintük teljes mértékben megvalósult az esélyegyenlőség.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.