Magyar Közlöny: meghatározták a szakképzésben oktatók minimum bruttó keresetét is Közoktatás
Gál Luca

Magyar Közlöny: meghatározták a szakképzésben oktatók minimum bruttó keresetét is

A miniszterelnök által jegyzett határozat kimondja, hogy a szakképzésben is olyan béremelést kell megvalósítani, mint a köznevelésben, ezért meghatározták a minimum bruttó keresetet.

A január 23-ai Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint 2024. január 1-jével a szakoktatók bére is átlagosan 32,2 százalékkal emelkedett.

Ahogy arról már az év első kormányinfóján is szó volt, a pedagógusok béremeléséből az óvónők és a szakképzésben dolgozók is részesülnek.

Korábban a Népszava megkeresésére a szakképzésért is felelős Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) azt nyilatkozta, hogy a köznevelésben tanító pedagógusokkal ellentétben a szakképzésben dolgozó oktatóknál az elmúlt évi teljesítményüktől is függ, hogy milyen arányban részesülhetnek a januártól megígért, átlagosan 32,2 százalékos béremelésből.

A közlönyben megjelent határozat erre nem tér ki, azonban a bérekkel kapcsolatban az olvasható benne, hogy

a szakoktatók minimum bruttó fizetésének el kell érnie legalább a havi 581 680 forintot.

Az emelt béreket már februárban megkapják az érintett pedagógusok. A bérfejlesztéshez szükséges költségvetési források biztosításáról pedig Varga Mihály pénzügyminiszternek kell gondoskodnia.

 

 

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.