Elsüllyedt egy iskolás gyerekeket szállító kirándulóhajó Indiában, legalább 12-en meghaltak Közoktatás
Eduline/MTI

Elsüllyedt egy iskolás gyerekeket szállító kirándulóhajó Indiában, legalább 12-en meghaltak

27 ember tartózkodott a fedélzeten.

Legkevesebb 12 ember, köztük 10 gyerek vesztette életét csütörtökön egy hajóbalesetben a nyugat-indiai Gudzsarát állam Vadodara nevű városában a helyi tóban, miután legalább 27 emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy kirándulóhajó - jelentették a helyi hatóságok.

A helyszínre riasztott vízimentők közlése szerint az áldozatok 7-13 éves gyerekek és két pedagógus, akik osztálykirándulásra és piknikezésre indultak.

A nagy erőkkel megindult mentés során 13 gyereket biztonságba tudtak helyezni, de közülük ketten intenzív ellátásra szorulnak, további két gyereket pedig még mindig keresnek.

A katasztrófa oka az egyik rendőrségi vezető szerint az, hogy a hajón nem álltak rendelkezésre mentőmellények.

Narendra Modi indiai miniszterelnök hivatala a közösségi médiában részvétét fejezte ki az érintett családoknak és bejelentette, hogy az életüket vesztők családjait 200 ezer rúpiás (840 ezer forint), a sérültek hozzátartozóit pedig 50 ezer rúpiás (210 ezer forint) segélyben fogják részesíteni. Gudzsarát állam kormánya pedig közölte, hogy 400 ezer rúpiás (1,68 millió forint) kártérítésben részesíti a gyászoló családokat.

 

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok Közoktatás Kurucz Tünde

Hiába lenne rá pénz, mégis van olyan tankerület, ahol nem mehetnek busszal kirándulni a diákok

A 16. kerületi iskolákban több szülő szerint nem engedélyezi a tankerület a bérelt buszos kirándulásokat. Az Észak-Pesti Tankerület cáfol, viszont az előző tanévben csak az erre szánt keretösszeg töredékét használták fel az intézmények. Az országban máshol sem jobb feltétlen a helyzet. Vannak olyan iskolák, ahol a szülők fuvarozzák autóval a gyerekeket az osztálykirándulásra.