A tanulásra fókuszál a börtönben az iskolai lövöldözést tervező miskolci diák Közoktatás
Tornyos Kata

A tanulásra fókuszál a börtönben az iskolai lövöldözést tervező miskolci diák

Az első tízben végzett természettudományokból az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV).

Ma már a tanulásra fókuszál az iskolai mészárlást tervező miskolci fiú a Blikk információi szerint. Édesanyja elmondása alapján egyetemre is szeretne menni, ha kikerül a rácsok mögül. A fiú azt remélte, hogy hazamehet az ünnepekre, de a döntéshozók úgy látták jónak, ha továbbra is letartóztatásban marad.

"Amióta lecsukták Leventét, mindketten nagyon komoly lelki folyamatokon mentünk keresztül. Az elején teljesen összeomlott a fiam, még öngyilkossággal is megpróbálkozott. Aztán a nevelőknek is köszönhetően szép lassan összeszedte magát. Ma már teljesen más a gondolkodása, mint azelőtt. Elítéli az erőszak minden formáját. Legnagyobb vágya, hogy a – hozzá hasonlóan – beteg gondolatokat dédelgető emberek gyógyulásában segítsen, hiszen ő pontosan tudja, min mennek keresztül, mire eljutnak a végső döntésig"

– mondta az édesanya, aki hozzátette, hogy fia korábbi viselkedése vállalhatatlan, de ő rendíthetetlenül kitart gyereke mellett.

A kamaszt azt követően vették őrizetbe, hogy a közösségi oldalakon többször azt írta; ha betölti a 18-at fegyvert szerez és iskolai vérengzést rendez. A tudását lövészklubban akarta tökéletesíteni, hogy minimum 50 gyerekkel, majd a kiérkező rendőrökkel is végezzen. Legközelebb márciusban vizsgálják felül az ügyét.

 

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.