17 ezren táboroznak télen a zánkai Erzsébet-táborban Közoktatás
Eduline/MTI

17 ezren táboroznak télen a zánkai Erzsébet-táborban

Cirkuszi, színházi és adventi programok - a téli időszakban 17 ezren táboroznak a zánkai Erzsébet-táborban.

Idén 180 ezren vesznek részt az Erzsébet-táborokban, ezen belül a téli időszakban 17 ezren táboroznak Zánkán - közölte Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.

Az államtitkár hozzátette, hogy a felújításnak köszönhetően télen is tarthatnak Erzsébet-táborokat. A hétvégi, karácsonyi Családi Erzsébet-táborokba közel 5 ezer résztvevőt várnak, a hétközbeni turnusokban pedig 12 ezren vannak.

A téli táborok során számos szabadtéri és beltéri program, köztük cirkuszi, színházi, adventi és sportprogramon vehetnek részt a gyerekek.

Nyáron csak Zánkán és Fonyódligeten 35 ezren táboroztak, ebből 3 ezer határon túli és 500 ukrán nemzetiségű résztvevő kapcsolódott ki a programnak köszönhetően.

 

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.