Szexuális kapcsolatba került két fiatal tanítványával a budapesti edző Közoktatás
Kurucz Tünde

Szexuális kapcsolatba került két fiatal tanítványával a budapesti edző

Az 51 éves férfi, aki egy IV. kerületi harcművészeti sportegyesület vezető edzője, egy 14 és egy 15 éves fiúval is intim viszonyba került. Vádat emeltek ellene.

A vádirat szerint a férfi nemcsak edzősködött, hanem egy külön bérelt helyiségben masszírozott is - írja az Ügyészség.
A 14 és a 15 éves fiúval még 2015-ban került kapcsolatba edzőként és masszőrként. Hamar a bizalmukba férkőzött, és éveken keresztül szexuális viszonyt folytatott velük. Később arra is rávette őket, hogy a fiatalok másokkal is szexuális kapcsolatba kerüljenek és alkoholt igyanak, amivel veszélyeztette az értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődésüket.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a férfit 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja, és végrehajtandó börtönbüntetésre ítélését, valamint azt is indítványozza, hogy a bíróság tiltsa el kiskorúakat érintő foglalkozások és egyéb tevékenység végzésétől.

 

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.