Leszakadó plafon, beázás és patkányok  - szörnyű a helyzet a neves budapesti vendéglátó technikumban Közoktatás
Székács Linda

Leszakadó plafon, beázás és patkányok - szörnyű a helyzet a neves budapesti vendéglátó technikumban

A diákok már hozzászoktak, a szülők viszont dühösek.

"Először még csak kisebb beázások voltak, de az elmúlt hetekben a helyzet egyre rosszabb lett. Néhol omladozni kezdett a fal a felgyűlt csapadéktól, majd bokáig ért a víz az osztályokban, kezdett leszakadozni egyes termekben az álmennyezet, áztak kábelek is. A padok, asztalok szétáztak" - mondta el a Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikumról a Blikk egyik olvasója, aki fotókat is küldött a lapnak a vízben álló tantermekről, ahol már rágcsálók is megjelentek.

A diákok a helyszínen azt mondták, fűtés sem mindig van, ezért sokszor kabátban ülnek a tantermekben, egyikükre pedig nem olyan rég majdnem ráesett a lefelé szakadó mennyezet, de szerencsére nem sérült meg senki.

Az intézmény igazgatója, Kóbor Zoltán a lap megkeresésére azt írta, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum jogosult megválaszolni az iskolával kapcsolatos kérdéseket, és a Klebersberg Központ is azt a választ adta, hogy nem ők a technikum fenntartói.

A Blikk felkereste a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) is, választ azonban egyelőre tőlük sem kaptak.

Vannak, akik attól tartanak, hogy az állapotok miatt bezárják majd az iskolát, az egyik érintett szülő azonban hozzátette: sajnálja, hogy egy ilyen nagy névnek örvendő helyből ez lett.

"Az iskolában oktató tanárok, és az ott tanuló gyerekek, igazán megérdemelnének egy méltó helyet. Szegény névadó most biztos forog a sírjában. A beázás miatt lezárt szektorok omladozó mennyezet..stb. Bízom benne hogy ezen cikk után a tankerület fektet ebbe is hogy visszanyerje az iskola régi fényét!"

- mondta.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.