Rendszeresen megalázták és gázpisztollyal fenyegették a társaikat két budapesti általános iskola tanulói Közoktatás
Székács Linda

Rendszeresen megalázták és gázpisztollyal fenyegették a társaikat két budapesti általános iskola tanulói

A rendőrség kényszerítés, zaklatás és garázdaság gyanúja miatt indított nyomozást a többségében 14 évesnél fiatalabb bántalmazók ügyében.

"A kislányunk hazafelé tartott az osztálytársával a Centiből, amikor a házunk mögött körbe állta őket három fiú. Az egyik támadó a Móra Ferenc Általános Iskolába jár, a másik a miénkbe, a harmadik pedig az egyik ismerősük. A gyerekemmel lévő fiút leköpték, és megverték, a lányomat pedig nem engedték el segítséget kérni, hanem öngyújtóval hadonásztak felé, és azzal fenyegették, hogy felgyújtják a szép hosszú haját. Aztán röhögcsélve közölték vele, ne aggódjon, mert lányokat nem vernek meg" - számolt be a 24.hu-nak egy érintett szülő.

A lap értesülései szerint a XVI. kerületben négy általános iskolás diákot rendszeresen megaláztak és gázpisztollyal fenyegettek a 13 éves társaik, amiket gyakran videóra is vettek és megosztottak a közösségi médiában. Az áldozatok és az elkövetők többsége a Centenáriumi Általános Iskola és a Móra Ferenc Általános Iskola tanulói. Az elkövetők ellen november elején négy szülő tett feljelentést, miután napokkal a bántalmazásokat követően a gyerekeiktől megtudták, min mentek keresztül a társaik miatt. Volt, akit azzal fenyegettek meg, hogy kiviszik a rakpartra, ahol fegyverrel fogják bántalmazni, de az is előfordult, hogy megszégyenítő pózban fényképeztek le egy diákot, amit aztán feltöltöttek az Instagramra.

"A stressztől már aludni sem tudtak a gyerekek, és akadt olyan, aki annyira kiborult, hogy megvágta a karját. Nem akart öngyilkos lenni, csak egyszerűen ennyire ki volt már borulva idegileg. Attól féltek, hogyha kimennek a lakótelepre, megint megtámadja őket az ott portyázó néhány fős banda"

- mondta az egyik szülő.

A 24.hu szerint a banda egy 13 éves, gázpisztoly birtokában lévő fiú köré szerveződött, köztük több jól szituált gyerekkel, éppen ezért az áldozatok szülei nem értik, hogy hogyan nem tűnhetett fel az elkövetők szüleinek a gyerekeik viselkedése és az, hogy miket tesznek fel az internetre.

"Az elkövetők többsége még 14 éves sincs, egyértelműen a szüleik hibája az, hogy már ilyen fiatalon bűnöznek. Őket kellene leginkább elővenni, hogy ne fordulhasson elő több ilyen eset" - mondták.

A rendőrség kényszerítés, zaklatás és garázdaság gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. Két diák otthonában házkutatást is tartottak, és lefoglalták az elkövetéshez használt gáz- és riasztópisztolyt, valamint a megalázó felvételek készítésére használt mobiltelefont.

A hatóságok szerint a sértett gyerekeknek nincs nyolc napon túl gyógyuló sérülése és önkárosításról sincs információjuk. A szülők szerint az érintett intézményektől és azok pedagógusaitól az eset nyilvánosságra kerülése után a gyerekeik minden segítséget megkaptak. Az elkövetésbe bevont gyerekek bocsánatot kértek a társaiktól, mivel azonban még egyikük sincs 14 éves, a zaklatás, kényszerítés és garázdaság pedig nem számít különösen súlyos bűncselekménynek, ezért valószínűleg nem vonhatók felelősségre.

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.