Felére csökkent a romániai közoktatásban részt vevő diákok száma, nehéz helyzetben az erdélyi magyar oktatás Közoktatás
Gál Luca

Felére csökkent a romániai közoktatásban részt vevő diákok száma, nehéz helyzetben az erdélyi magyar oktatás

Lényegesen csökken a magyar nyelven tanulók száma Romániában.

Barna Gergő szociológus bemutatta a romániai és az erdélyi magyar oktatás felmérésének friss adatait a kolozsvári Valláskutató Intézet által szervezett Forrpont műhelysorozaton - a Transtelex összefoglalta az elhangzottakat.

Az előadáson három fő részről esett szó:

1. Harminc év alatt szinte felére csökkent a romániai közoktatásban részt vevő diákok száma

Az adatok szerint Romániában 1990 és 2021 között 43%-kal csökkent a közoktatásban tanuló diákok száma. Bár nem annyira erőteljesen, mint országos szinten, de a közoktatásban magyar nyelven tanulók aránya is sokkal kisebb lett.

Az elmúlt bő 30 évben 39%-kal csökkent a magyar nyelven tanulók száma.

2013 és 2021 között pedig a romániai közoktatásban tanuló diákok száma 9 százalékkal, a magyarul tanulók száma 11 százalékkal esett vissza. A szociológus elmondása szerint a legutóbbi népszámlálásnál azokat a riasztó eredményeket kapták, hogy miközben az összlakosság alig 5%-kal, addig a magyar lakosság sokkal erőteljesebben, 14%-kal csökkent.

A jelentős mértékű számbeli csökkenés mellett a magyarul tanulók aránya a közoktatásban az elmúlt néhány évben viszonylag stagnált. Az alapfokú képzésben a magyar nyelven tanulók aránya sokáig elmaradt az etnikai és anyanyelvi arányoktól, de a 2021-es népszámláláson már elképzelhető, hogy meghaladta azt.

A középfokú oktatásban viszont alulreprezentáltak a magyarok, mivel vannak olyan magyar gyerekek, akik román tannyelvű iskolába járnak. Barna Gergő szerint ez a szakiskolai képzésben már kevésbé jellemző. Olyan helyekre kell inkább gondolni, ahol földrajzilag annyira fragmentált a magyarság, hogy nincs lehetősége a gyerekeknek a magyar nyelvű középfokú képzésre.

2. A magyar diákoknál nagyobb a lemorzsolódás

Barna Gergő elemzése szerint a romániai oktatási rendszer jelentős problémája a lemorzsolódás, ami a magyar iskolahálózat esetében még súlyosabb, mint országos szinten. A szociológus szerint ennek a legfőbb okai a

  • korai iskolaelhagyás,
  • más országban való továbbtanulás, és
  • magyar diákok esetén a tannyelvváltás.

Országos szinten 17 %-os a lemorzsolódás, ami az elemi évek után érezhető erősebben. A 8. osztály elkezdéséig a diákok 8 százaléka kerül ki az oktatási rendszerből. A középfokú oktatásból további 5-8% esik ki. 10 ezer diáknak pedig csak mintegy 48%-a érettségizik le sikeresen.

A magyarul tanulók azonban már az elemi iskolából is nagyobb arányból kerülnek ki. Mire a 8. osztályig érnek az előkészítőt elkezdő 10 ezer diákból 15%, tehát 1500 tanuló már lemorzsolódott.

Az általános iskola és a középfokú oktatás között szintén jelentős a magyar oktatási rendszerből kikerülők aránya, ami 14%-os, de ennek egy számottevő része biztosan a tannyelvváltással függ össze.

Másik megdöbbentő adat, hogy a magyar iskolarendszerben indulók körében a sikeresen érettségizők aránya körülbelül 35 %. Ebbe azonban már nem számítanak bele azok, akik a nyelvváltás miatt kikerültek a magyar oktatási rendszerből.

3. A magyar diákok a képességvizsgán nem csak románból maradnak el az országos átlagtól

A felmérésben összehasonlították a diákok két nagy országos vizsgáját, a 8. osztály után következő képességvizsgát és az érettségi eredményeket. Ahogy Barna Gergő magyarázta, a magyar oktatási rendszerből érkező diákok eredményei alapvetően elmaradnak az országos átlagoktól, de sok szempontból érdemes árnyalni a képet.

A képességvizsgázók országos átlaga 75%, míg a magyar tanulóké 72%. Az eredmények a románból mutatják a legnagyobb lemaradást, amin az új tanterv sem segített. 2021-ben végzett az első olyan évfolyam, akik már az új tanterv szerint tanulták a románt, és ahhoz igazítva vizsgáztak belőle. Azonban az eredmények az új módszerrel sem változtak.

Emellett az országosan nehezebbnek számító matematika esetében is 4 százalékkal elmaradnak a magyar diákok az országos átlagtól (68%), továbbá probléma az is, hogy a 8. osztályosok jelentős része nem iratkozik be a képességvizsgára, ami a szociológus szerint a magyarul tanuló nyolcadikosokra a legjellemzőbb.

Az érettségi esetében azonban megfordulnak a számok. Barna Gergő szerint:

„Nagyobb arányban iratkoznak be érettségire, mint az országos átlag, és nagyobb arányban jelennek meg a vizsgán. Ha pedig kiesnek (nem sikerül a nyári szesszióban az érettségijük), akkor nagyobb arányban iratkoznak vissza az őszi pótvizsgára, és akkor már nem érnek el rosszabb eredményt, hiszen arra jobban fel tudnak készülni, mert csak abból a tantárgyból kell bizonyítsanak, ami a nyári vizsgán nem sikerült”.

Hozzátette azt is, hogy a nyelv által okozott egyenlőtlenségek is hozzájárulnak a magyar diákok helyzetéhez. Barna szerint, ha figyelembe vesszük a strukturális egyenlőtlenségeket, a román nyelv problémáit, mint például az eredménytelen differenciált tantervet, akkor nyugodtan feltételezhetjük, hogy a magyar diákok ugyanolyan jól teljesítenének, ha ezek a korlátozások nem lennének adottak számukra.

Azonban ezek a strukturális egyenlőtlenségek újra fognak termelődni egyéni és közösségi szinten egyaránt. Ez egy negatív spirált eredményez, ahol egyre gyengébbek lesznek a tanárok, akik a gyerekeket tanítják, és a szülők is, akik pedig foglalkoznak velük – világított rá a szociológus.

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.