Itthon még mindig csak elvétve akad férfi pedagógus óvodában és alsóban Közoktatás
Kurucz Tünde

Itthon még mindig csak elvétve akad férfi pedagógus óvodában és alsóban

AZ OECD-felmérésből kiderült, hogy Magyarországon az alsóbb oktatási szinteken még mindig nagyon alacsony a férfi pedagógusok aránya.

A bölcsődei és óvodai pedagógusok között általánosságban véve az OECD-országokban döntő többségben vannak a nők, akiknek az aránya még mindig 96 százalékos. A férfiak aránya ezen a szinten eltérő. Hollandiában példázl 12 százalék, míg Romániában csak 0,3 százalék.

Keleti szomszédunkhoz képest Magyarországon sem sokkal jobb a helyzet, hiszen a férfi  kisgyerekkori gondozók aránya csak 0,6 százalék. Európában Románián kívül ennél csak Bulgáriában, Szlovákiában és Csehországban dolgozik kevesebb férfi bölcsődében vagy óvodában pedagógusként - írja a G7.

Összehasonlításképpen az EU-átlag a magyar arány ötszöröse (3 százalék), míg az OECD-átlag közel 4 százalék. Azt érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt években alapvetően növekszik ezen a területen a férfiak száma az országokban, köztük Magyarországon is.

Az OECD-jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy nagyon fontos, hogy a gyerekek környezetében kicsi korban is legyen férfi, mert ez társadalmi szinten árnyalhatja többek között a maszkulinitásról, férfiségről alkotott elképzeléseket.

Tanítói szinten Magyarországon már több férfi dolgozik. Az arányuk 15 százalék, ami pont annyi, mint az Egyesült Királyságban, ahol többek között az oktatási minisztériumnak az egyik célja, ennek az aránynak javítása.

 

 


Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.