Összeesett a focipályán a hetedikes diák tornaórán Salgótarjánban, a biológiatanár élesztette újra Közoktatás
Kurucz Tünde

Összeesett a focipályán a hetedikes diák tornaórán Salgótarjánban, a biológiatanár élesztette újra

Az egyik diák szaladt oda oda a tanárhoz, hogy az egyik osztálytársa rosszul lett testnevelésórán a focipályán.

„Egyáltalán nem volt légzése, tudtam, hogy azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést” - idézte fe azt a bizonyos napot Fekete Gyula, a salgótarjáni iskola pedagógusa, az Országos Mentőszolgálat Alapítvány videójában, akit az iskola védőnője, Zsélyiné Kmetyi Viktória is segített az életmentésben.

A biológia szakos, egyébként elsősegélynyújtást és újraélesztést is tanító pedagógushoz az egyik tanuló futott oda, hogy a műfüves focipályán az egyik hetedikes iskolatársa összeesett és nem mozdul. Gyula rögtön tudta, azonnal cselekednie kell, pedig ez volt az első alkalom, hogy a tudását élesben is alkalmaznia kellett. Rögtön észrevette, hogy nagy a baj, a diák nem lélegzik, ezért azonnal megkezdte az újraélesztést.

Néhány perc múlva az iskola védőnője is csatlakozott hozzá, és közösen folytatták a mellkaskompressziót illetve a levegő befújását. Közben a kihangosított telefonon a mentőszolgálat dicspécserével folyamatosan kapcoslatban voltak. Rövid időn belül a mentősök is odaértek az iskolához, és emelt szintén folytatták az újraélesztést. A gyereket végül mentőhelikopterrel stabil állapotban szállították kórházba.

 

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.