Hadházy Ákos az alapítványán keresztül fizetné ki a tüntető diákok pénzbírságát Közoktatás
Gál Luca

Hadházy Ákos az alapítványán keresztül fizetné ki a tüntető diákok pénzbírságát

A politikust 300 ezer forintra büntették a kordonbontás miatt, de rajta kívül diákok is kaphattak pénzbírságot.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt 300 ezer forintra büntették, miután a Karmelita kolostor előtt történt kordonbontó akciók szervezőjének állapította meg a rendőrség - erről Hadházy Facebbok-oldalán számolt be. Elmondása szerint a rendőrség ezt abból következtette ki, hogy az első akció alkalmával egy láthatósági mellény volt rajta.

mondjuk nem az volt rá írva, hogy rendező, hanem hogy STOP PROPAGANDA

- jegyezte meg üzenetében.

A politikus posztja szerint a másik indoka a rendőrségnek, amiért szervezőnek gondolták az volt, hogy szerintük többet beszélt a sajtóval, mint mások.

Azonban nem csak Hadházy kaphatott pénzbírságot a történtek miatt. A hírek szerint több diákot is megbüntettek, van köztük olyan, akiről már a képviselő is tud. Ezért Hadházy arra kéri az érintett fiatalokat, hogy jelentkezzenek nála, ugyanis az általa létrehozott Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítványon keresztül segítene kifizetni a bírságokat.

 

 

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.