Csak tavasszal lesz kompetenciamérés az idei tanévben Közoktatás
Tornyos Kata

Csak tavasszal lesz kompetenciamérés az idei tanévben

Idén csak a második félévben kell országos mérésekre számítaniuk a felsőbb évfolyamosoknak.

Tavaly ősszel egy teljesen új, úgynevezett „kísérleti bemeneti méréssel” tesztelték a negyedikes és az ötödikes diákok szövegértési és matematikai képességeit, de a hatodikosokra, a nyolcadikosokra és a tizedikesekre is várt egy teszt szeptemberben-októberben. Az idei tanévben azonban csak 2024. március 4. és 2024. június 3. között kerül sor a mérésekre.

Az alábbi évfolyamokon és mérési területeken kell ezeket lebonyolítani:

  • 4. és 5. évfolyamon szövegértési és matematika mérés;
  • 6-11. évfolyamon szövegértés, matematika, természettudomány, és idegen nyelvi mérés lesz az angol vagy német nyelvet első idegen nyelvként tanulók körében,
  • 5-11. évfolyamon pedig digitális kultúra és történelem kísérleti mérések is lesznek.

A mérésben érintett tanulók a 4. évfolyamon egy, az 5. évfolyamon két, a 6–11. évfolyamon három mérési napon vesznek majd részt.

A teljes tanév rendjét innen érhetitek el.


 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.