Tanártüntetés: megszólaltak a garázdasággal gyanúsított diákok Közoktatás
Gál Luca

Tanártüntetés: megszólaltak a garázdasággal gyanúsított diákok

Az április végén történt Karmelita kolostornál való tüntetés miatt több diákot is beidézett már a rendőrség. Most megszólaltak a kihallgatott fiatalok.

Korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk arról, hogy a tavaszi tüntetések után csoportosan elkövetett garázdasággal, illetve hivatalos személy ellen elkövetett erőszakkal gyanúsítottak meg több olyan diákot, akik részt vettek a Karmelita körüli kordonbontásban. A történtek után augusztusban a rendőrség az érintett személyeket beidézte kihallgatásra.

A Telex felkereste az érintett diákokat, szülőket és tanárokat, hogy megtudják, mik a tapasztalataik az üggyel kapcsolatban.

A meggyanúsított diákok közül voltak, akik nem ijedtek meg az idézéstől. Mire megkapták a papírokat, addigra már több ismerősük is átesett az eljáráson:

„16 éves gyerekek vagyunk, és a rendőrségen találkozunk egymással azért, mert kiálltunk az oktatásért”

- mondta a megkérdezett 16 éves Fanni.

Mások azt is elmesélték, hogy a nyomozók teljesen korrekten kezelik az ügyet. Az egyik rendőr egy fiúnak azt mondta ujjlenyomatvétel közben, hogy „ő csak igazi bűnözőkkel szokott foglalkozni”.

De a beszámolók szerint volt olyan eset is, ahol távolságtartóan viselkedtek a gyanúsított diákkal és annak édesanyjával: „Úgy állítottak be, mintha igazi bűnöző lennék”.

A Telex kérésére az Országos Rendős-főkapitányság elmondta, hogy a kihallgatásokkor a fiatalkorúak esetében az eljárást a nyomozóhatóság a büntetőeljárási törvény fiatalkorúakra vonatkozó passzusainak alkalmazása mellett folytatta.

Hegyi Szabolcs, a TASZ munkatársa is arról számolt be, hogy az eljáró rendőrök korrektek voltak a diákokkal, de maga az eljárás ettől függetlenül nyomasztó a fiatalok számára.

„Egy büntetőeljárás még a felnőtteknek is megterhelő, és ezt nem tudja ellensúlyozni az sem, ha az eljáró rendőr kedves”

– mondta a Telexnek.

A teljes cikk a Telex oldalán olvasható.

 

 

 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.