Még egy hétig várják a pedagógusok jelentkezését a havi 75 ezer forintos ösztöndíjra Közoktatás
Eduline/MTI

Még egy hétig várják a pedagógusok jelentkezését a havi 75 ezer forintos ösztöndíjra

Szeptember 21-ig várják a tanárok jelentkezését a Kulturális és Innovációs Minisztérium által indított tanári tehetséggondozó programra.

A Köbüki ösztöndíjra olyan pedagógusok jelentkezhetnek, akik legalább három éve oktatási intézményben dolgoznak matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, informatika, magyar nyelv és irodalom, történelem vagy ének-zene szakos tanárként és "kiemelkedő eredményeket érnek el a tehetséggondozásban" például szakkörök vagy tudásműhelyek vezetésével, versenyekre való felkészítéssel.

Az ösztöndíj azt szolgálja, hogy azok a tanárok, akiknek a tevékenysége során a tehetséges gyerekek tovább tudnak tanulni, ki tudnak teljesedni, anyagi támogatást kapjanak

- mondta az ösztöndíjról Csák János kulturális és innovációs miniszter.

A nyertesek 10 hónapon keresztül, szeptembertől júniusig havi 75 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek. Pályázni ide kattintva tudtok.

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium? Érettségi-felvételi Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a hat- és nyolcosztályos gimnázium?

2026. február 19-ig kell leadnotok a középiskolai jelentkezéseteket, de még nem vagytok biztosak abban, hogy milyen iskolatípus lenne számotokra a legjobb választás? Nem vagytok egyedül: sok család számára komoly dilemmát jelent, hogy maradjon-e a diák az általános iskolában nyolcadikig, vagy érdemesebb már korábban gimnáziumba váltani. Új középiskolai kisokosunkban végigvesszük a legfontosabb lehetőségeket – ebben a részben a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokat mutatjuk be.