A diákolimpiák történetének legtöbb érmét szerezték idén a magyar diákok Közoktatás
Eduline/MTI

A diákolimpiák történetének legtöbb érmét szerezték idén a magyar diákok

Az idei szezonban összesen 45 érmet szereztek.

Idén a világ legrangosabb, középiskolásoknak szóló, nemzetközi diákolimpiáin a magyar versenyzők összesen 34 érmet szereztek: négy arany-, tizenkét ezüst- és tizenhét bronzérmet az egyéni versenyeken, egy bronzérmet csapatversenyen, ketten dicséretben részesültek - közölte a Belügyminisztérium szerda délelőtt az MTI-vel.

A magyar diákok más rangos nemzetközi versenyeken és európai szintű megmérettetéseken is részt vettek, melyeken még 11 érmet szereztek. Egyéniben

  • két arany-,
  • négy ezüst-,
  • és két bronzérmet,

csapatban pedig egy csapat aranyérmet, két csapat pedig ezüst érmet szerzett, három tanuló pedig különdíjban részesült.

Mindezeket összesítve 2023-ban a nemzetközi diákolimpiákon és nemzetközi, valamint európai szintű versenyeken egyéniben és csapatban együttesen 45 éremmel térhettek haza, összesen 7 arany-, 18 ezüst- és 20 bronzéremmel.

Az idei szezon Szegeden, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiával ért véget. Magyarországot a Biológiai, Csillagászati és Asztrofizikai, Filozófiai, Fizikai, Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Matematikai és Nyelvészeti Diákolimpián és nemzetközi tudományos versenyeken képviselték csapatok.

 

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken Érettségi-felvételi Gál Luca

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken

Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.