Tanárhiány: alsóbb éves pedagógushallgatókat is alkalmaznak az iskolákban Közoktatás
Kurucz Tünde

Tanárhiány: alsóbb éves pedagógushallgatókat is alkalmaznak az iskolákban

A tankerületi központok nemcsak a végzősöket, hanem bármelyik - akár elsős - évfolyamon tanuló pedagógushallgatót is alkalmaznak, hogy enyhítsék a tanárhiányt.

A Népszava értesülései szerint van olyan intézmény, ahol az alsóbb éves egyetemista tanárjelöltek általában „egyszerűbb” feladatokat látnak el – például napköziztetnek vagy felügyelnek –, de van, amikor eseti helyettesítésekre, tanórák megtartására osztják be őket. A végzősöket sok helyen már az előző tanévben is alkalmazták. A kormány törvénybe is foglalta, hogy az utolsó éves pedagógushallgatókat a szakképzettségük megszerzéséig, legfeljebb egyéves időszakra óraadóként is alkalmazhassák a tankerületek. Ez a jogszabály azonban az alacsonyabb évfolyamokra járókra nem érvényes.

Van, amikor diploma sem kell a tanításhoz

Nem szabad elfelejteni, hogy a pedagógusképzés átalakult. Az egyéves szakmai gyakorlatot kettébontották. Ez azt jelenti, hogy az első félév kivételével a hallgatók minden évben résztvesznek valamilyen iskolai gyakorlaton. Ez lehet többek között óralátogatás vagy tanítás is, de ez utóbbi nem haladhatja meg a 15 órát. Ezen kívül az új pedagógus életpályatörvény (státusztörvény) értelmében több helyen még pedagógusdiploma sem kell ahhoz, hogy valaki tanítson. Például testnevelésórát taníthat edző is. A természettudományos tantárgyak esetében pedig taníthat olyan is, akinek csak például biológia vagy kémia szakon szerzett diplomája van, és vállalja, hogy 5 éven belül megszerzi a tanári szakképzettséget is. A foglalkoztatás jogszerűségéért pedig az iskolák fenntartói a felelősek.

Jogellenes, ha nem szaktanár tartja az órát

A Népszava érdeklődött a Klebelsberg Központnál (KK), phogy milyen jogszabályi alapja van annak, ha egyes intézményekben alsóbb éves, akár elsős pedagógushallgatókat alkalmaznak. A Klebersberg Központ azt választa, hogy a hatályos jogszabályok meghatározzák a foglalkoztatási kereteket, a foglalkoztatás jogszerűségéért pedig az iskolák fenntartói a felelősek. A tankerületi központok mindent megtesznek a feladatok szakszerű és jogszerű ellátásért.

Zeller Judit a TASZ jogi szakértője az Eduline-nak korábban úgy fogalmazott, ha szakóraként tartanak nyilván egy órát, amit egy nem szakos tanár vagy egy képesítés nélküli oktató tart, az jogellenes. Csak azok tarthatnak szakos órákat, akiknek megvan a végzettségük.
Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.